A Reacher legutóbbi, 3. etapja 2025. február 20-án rajtolt el az Amazon Prime Videón, és március 27-én fejeződött be. Az Alan Ritchson főszereplésével készült produkció Lee Child azonos című könyvszériáján alapul. A 4. évadot 2024 októberében rendelte be az Amazon, tavaly nyáron pedig megkaptuk az első részleteket. Akkor az is kiderült, hogy jön egy spin-off széria Neagley címmel. Idén tavasszal új információk érkeztek a 4. szezonról, májusban pedig zöld lámpát kapott az 5. etap. Július elején premierdátumot kapott a 4. évad és a Neagley is. Most mindkét produkció megkapta az első hivatalos előzetesét.

A Recher 4. szezonja augusztus 12-én indul az Amazon Prime Videón. A premier napján 3 epizód kerül fel, majd hetente érkezik új. A 4. etap Lee Child 2009-es regényén alapul, amely angolul Gone Tomorrow, magyarul Elveszett holnap címmel jelent meg. A történetben Reacher éppen New Yorkban tartózkodik, amikor a metrón utazva felfigyel egy zavart nőre, akiről kiderül, hogy bombát rejteget. A nő megöli magát, a cselekményt pedig további terrorista merényletek, emberrablások és titkos kapcsolatok bonyolítják. A 4. évadban a visszatérő színészek mellett többek között olyan új arcokból áll a szereplőgárda, mint Christopher Rodriguez-Marquette (Barry, Szüzet szüntess!), Sydelle Noel (A zöld íjász, GLOW), Kevin Corrigan (A verem, A tégla) és Agnez Mo. Íme az első előzetes:

A Reacher spin-off sorozata, a Neagley szeptember 16-án debütál a streaming szolgáltatáson. Ekkor elérhetővé válik a spin-off 8 epizódból álló 1. évada. A történet szerint a Maria Sten által alakított Frances Neagley egy veszélyes ügyben nyomoz, miután egy régi barátja gyanús körülmények között életét veszti egy balesetben. A mellékszerepekben többek között olyan színészek láthatók, mint Greyston Holt (Éjjeli ügynök, Riverdale), Adeline Rudolph (Sabrina hátborzongató kalandjai, Mortal Kombat 2.), Matthew Del Negro (Botrány, Kingstown polgármestere) és Damon Herriman (Az óvadékügynök, Mortal Kombat 2.). Felbukkan benne Reacher is. A spin-off nem Lee Child egyik regényét dolgozza fel, hanem önálló történetet mesél el. Mutatjuk az első ízelítőt:

Premierözön az HBO Maxon: 29 film kerül fel szeptemberben

Leleplezték Az Árulók idei első három játékosát, van közöttük politikus is

Bejelentették Az Árulók 5. évadának premierdátumát

Elhunyt Krecz Tibor, az RTL egykori hírigazgatója

Ma indul a Sztárban Sztár új évada, ezek az első párosítások

Veterán nyomozóval erősít az Álarcos énekes 5. évada