A Fókusz kedd esti adásában bejelentették, hogy az RTL dokumentumfilm-sorozatot készít Kovács Kokó István életéről. A Sztárbox supervisoraként is tevékenykedő sportolót bemutató produkció összesen 4 epizódból fog állni. Az olimpiai, Európa-bajnoki és világbajnoki címet is megszerző profi bokszolóról szóló produkciót A Király és az Üvegtigris alkotói készítik.
Kovács Dániel rendező a Fókusznak elmondta, hogy A Királlyal ellentétben ez a széria nem fikció lesz. A dokumentumfilm-sorozat tele lesz archív anyagokkal, régi bokszmeccsekkel, valamint a jelenben is forgatnak a bokszolóval. Arról egyelőre nincs információ, hogy mikor lesz látható a produkció.
“Amikor leültünk, és elkezdtünk rajta dolgozni, elkezdtünk róla beszélgetni, akkor döbbentem rá, hogy valóban annyi minden történt velem, és nagyon megtisztelő a felkérés. Én úgy is érzem, hogy az az életpálya, amit én befutottam, az az 54 év hordoz magában annyi üzenetet, meg annyi élményt, emléket, történetet, hogy talán egy film formájában is meg lehet kísérelni”
– mondta Kovács Kokó István.

Újabb nagy, szinte minden napot érintő műsorváltozás lesz a TV2-n

Az Agymenők egyik fontos szereplőjéről fog szólni a sorozat vadonatúj spinoffja

Vadonatúj előzetes érkezett A szolgálólány meséje utolsó évadához

Kiderült, hogy ki lesz a TV2 vadonatúj realityjének műsorvezetője

Ingyenesen elérhetővé vált YouTube-on az egyik népszerű Star Wars sorozat első három epizódja
