A TV2 vasárnap este jelentette be, hogy idő előtt, már május 5-én 20 órakor érkezik a Kincsvadászok civiles 3. évada. Ez pedig egyben azt is jelentette, hogy jövő hétfőtől komoly műsorváltozás lesz a csatornán, ugyanis a műtárgykereskedő reality a kezdetek óta igen rossz nézettséget hozó A 100 milliós játszma helyén lesz látható. Mivel akkor még a csatorna hivatalos tévéműsora nem frissült, ezért több műsor sorsa is kérdéssé vált. Egyrészt nem lehetett tudni, hogy a Till Attila és Stohl András által vezetett game show-t teljesen leveszik a képernyőről, vagy egy későbbi hétköznapi sávba pakolják. Másrészt pedig az is bizonytalanná vált, hogyha hirtelen elkezdik adni a civiles változatot, akkor mellette egy másik műsorváltozás miatt május 18-ára halasztott Kincsvadászok VIP ténylegesen elindul-e.

Kedden azonban megérkezett a TV2 hivatalos tévéműsorának frissítése, így az egyik kérdésre már van válasz. A 100 milliós játszmát nem veszik le teljesen a képernyőről, csak késő estére pakolják – vette észre a SorozatWiki. A vetélkedő a jelenlegi 20 órás időpontja helyett közel másfél órával később, 21:25-kor kezdődik majd csak és éjfél előtt fél órával ér majd véget. A héten indított Vigyázat, gyerekkel vagyok! főműsoridős ismétlését mindössze egy hét után leveszik a képernyőről.

A TV2 május 12-ével kezdődő heti tévéműsora azonban még nem jelent meg, így azt továbbra sem tudni biztosra, hogy a Kincsvadászok civiles változatának hirtelen elindítása mellett május közepén elindul-e a VIP változat.

Nagy műsorváltozás és teljesen új esti műsorrend lesz jövő héten a TV2-n

Meglepő bejelentés: A mi kis falunk koncert lesz Budapesten

Scherer Péter halála és a Kincsvadászok miatt átalakul a TV2 hétvégi főműsorideje

Kiderült, hogy A Nagy Ő visszatér-e idén a TV2-re

Kirúghatták a SkyShowtime-on látható Gengsztervilág egyik főszereplőjét

Meglepetésre napokon belül befejeződik A mi kis falunk 10. évada