Néhány napja írtuk meg, hogy a Gundel Takács Gábor által vezetett táskás műsor már a nyáron új évaddal térhet vissza, hiszen a TV2 friss promókat kezdett sugározni róla. A csatorna most bejelentette, július 15-től, minden hétköznap esténként folytatódik a közkedvelt műsor, mely 20:40-kor lesz látható a TV2-n. Az új évadban is lesznek tematikus adások, illetve megváltozott szabályokkal várja az Áll az alku a nézőket.

Az extra, 23-as táska szabálya is módosul az Áll az alku folytatásában, megjelenik a „hiába” feliratú tábla a felező, duplázó, és +1 millió forintos lehetőségek mellett. Vagyis az eredményt nem módosító opció, melynek kinyitása esetén a játékosé marad a megnyert összeg.

Kiderült, hogy kik döntenek az idei magyar Oscar-nevezésről

Premierözön a Netflixen: 20 új sorozat vagy friss évad érkezik augusztusban

Négynapos A mi kis falunk maraton lesz az RTL Magyarország egyik csatornáján

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Újabb sztárral bővült a Harry Potter-sorozat szereplőgárdája
