A Black Mirror első két évadát a brit Channel 4 vetítette, majd 2016-ban az antológia sorozat átköltözött a Netflixre. A széria 3., 4., 5., és 6. szezonja már a streaming szolgáltatóra érkezett. A produkció 6. etapja idén nyáron vált elérhetővé a platform kínálatában, most pedig az is kiderült, hogy lesz-e 7. évada a sorozatnak.
Bő 5 hónappal a 6. szezon premierjét követően a Netflix berendelte a Black Mirror 7. etapját. A The Variety értesülései szerint a korábbiakhoz hasonlóan a következő évadot is Charlie Brooker készíti. Vélhetően még az idén elkezdik a sorozat 7. etapjának forgatását. Arról azonban egyelőre nincs információ, hogy a 7. szezon mikor érkezhet és kik szerepelnek majd benne..

Hétfőtől teljesen átalakul a TV2 főműsorideje – itt az új műsorrend

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada

