A mi kis falunk az RTL Klub második saját gyártású heti fikciós sorozata a Válótársak után. Az egy fiktív falu lakóinak életéről szóló széria első évada hatalmas siker lett, a finálé után nem sokkal ki is derült, elkészítik a folytatást. A második etap végül idén év elején került képernyőre, és új időpontban, csütörtök helyett szombat esténként volt látható. A mi kis falunk új részei pedig felülmúlták az első etap remek nézettségi eredményeit is.

A tévécsatornánál mégis mostanáig vártak azzal, hogy hivatalosan is bejelentsék, mi lesz a széria sorsa. Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója az Index-nek adott interjújában azt nyilatkozta, biztosan elkészítik A mi kis falunk harmadik évadát. Arról azonban nem beszélt, hogy az előzőekhez hasonlóan ismét 8 részből áll-e majd az évad, illetve arról sem, hogy mikor kerül képernyőre az új szezon. (Fotó: RTL Klub)

Meglepetésre napokon belül befejeződik A mi kis falunk 10. évada

Premierözön májusban: 19 produkció érkezik az RTL+-ra

Scherer Péter halála miatt hétvégén műsorváltozás lesz az RTL-en

Új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Rendkívüli műsorváltozás lesz pénteken Scherer Péter halála miatt az egyik országos csatornán

Napokon belül véget ér az Éttermek csatája 1. évada az RTL-en