Több újdonság is látható lesz a Coolon márciusban. A tavasz első hónapjában egy vadonatúj, 2022-es angol miniszéria kerül képernyőre, melynek főszereplője a Hobbitból és a Fekete párducból ismert Martin Freeman lesz. Ezen kívül pedig egy 2019-es amerikai jogi sorozat is érkezik az RTL Magyarország sorozatos csatornájára.

Március 13-án, vasárnap 22 órakor debütál A rendfenntartó (The Responder). A miniszéria három napon keresztül lesz képernyőn és minden nap dupla epizódokkal jelentkezik majd. A történet középpontjában egy liverpooli sürgősségi alakulat egyik munkatársa áll. A krízishelyzetben lévő, erkölcsi problémákkal küzdő rendfenntartó éjszakai műszakban dolgozik és a magánéletében, illetve szakmailag is a túlélésért küzd. A produkció főszereplője a BAFTA-díjas Martin Freeman. A rendfenntartó 2022. január 24-én indult Angliában. A széria előzetese a cikk alján tekinthető meg.

Március 16-án, szerdán 22 órakor indul a Bírónő, kérem! (All Rise)  1. évada a Coolon. A sorozat hétköznap esténként lesz látható a csatornán. A széria betekintést nyújt az egyik Los Angeles-i bíróságon dolgozó bírák, ügyvédek, hivatalnokok, biztonsági végrehajtók és nyomozók nem mindennapi életébe. A Bírónő, kérem! eddig két szezont élt meg a tengerentúlon. A produkció 1. évada 21 részes.

Hétfőtől teljesen átalakul a TV2 főműsorideje – itt az új műsorrend

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért