A görög tulajdonú Antenna Entertainment a térségben – többek között Magyarországon is –, AXN almárkás tévéadókat üzemeltet, ezen kívül itthon övék a hatalmas ismertséggel bíró VIASAT3 és VIASAT6, valamint a VIASAT FILM és a VIASAT2 csatornák is. Most azonban a Közép- és Kelet-Európában jelen lévő médiavállalat két felső vezetője távozik.
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2021/12/benda_gergely_antenna_viasat3_axn.jpg)
Benda Gergely, az Antenna Entertainment eddigi ügyvezető igazgatója
Linda Jensen, a nemzetközi Antenna Group (az Antenna Entertainment görög tulajdonosa) Közép- és Kelet-Európára (CEE) dedikált vezérigazgatója elhagyja a médiavállalatot – tudta meg az Antenna Entertainmenttől a SorozatWiki. A szakember úgy döntött, hogy egy teljesen új területen kamatoztatja tudását. Megújuló energiával és fenntarthatósággal kapcsolatos, inspiráló projekteken dolgozik majd.
Benda Gergely, az Antenna Entertainment (az AXN almárkás csatornák és a hazai VIASAT adók üzemeltetője) ügyvezető igazgatója pedig más pozicióban folytatja a cégcsoportnál – tudta meg oldalunk a médiavállalattól. Bendát 2021 decemberében nevezték ki ügyvezető igazgatónak, így 2 év után távozik ebből a pozícióból. Üzletfejlesztési stratégaként folytatja (Business Growth Strategist), feladata, hogy új növekedési lehetőségeket keressen az Antenna Entertainment számára a tévés piacon kívül.
Az Antenna Entertainment vezérigazgatói pozícióját átmenetileg Kim Poder, az Antenna Group operatív igazgatója (COO) tölti be. Az Antenna Entertainment továbbá arról tájékoztatta a SorozatWikit, hogy a hatékonyság növelése érdekében, a menedzsmentet érintő változásokkal párhuzamosan a teljes médiavállalat átszervezésen megy keresztül. Ezek célja egy jobb vállalati struktúra kialakítása, amelyben minden szinten egyértelműek a felelősségi, valamint feladatkörök és, hogy a hatékonyabb működéssel növelni tudják a befektetéseket a régióban.
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/canal_group_logo.jpg)
Újabb nagy nemzetközi streaming szolgáltató indul Magyarországon
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_nezettseg_29_forma-1_magyar_nagydij_mclaren.jpg)
29. heti nézettség - Hatalmasat tarolt a Forma-1: Magyar Nagydíj
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/sztarbox_2024_rtl_kozepsuly.jpg)
Ők 32-en lesznek a idei Sztárbox versenyzői - íme a teljes lista
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/11/farm_vip_s4_demcsak_zsuzsa_gaspar_zsolti.jpg)
Leleplezték a Farm VIP 5. évadának versenyzőit
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/ujratervezes_s4_tv2klub_kep.jpg)
Megvan, hogy mikor indul az Újratervezés 4. évada a TV2 Klubon
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/11/sztarbox_s2_rtl_musorvezetok_harmadik_adas.jpg)