Idén a megszokottnál kevesebb információ szivárog ki a Trónok harca új évadának forgatásáról, ennek ellenére azonban már most lefényképezte pár rajongó az új szezon egyik legnagyobb fordulatát. Ismét Moneyglassból, azaz a Deresben játszódó jeleneteknek otthont adó észak-ír városból érkeztek újdonságok. Úgy tűnik, hogy a 8. szezon megint nagyon erőszakos lesz, és nagyon kevesen fogják túlélni. Alább további konkrétumokkal folytatjuk, vigyázat, mert spoilerek következnek!

Ahogy korábban beszámoltunk róla, Deresben óriási csata lesz, melynek végén a Starkok otthona leég. Erről most érkezett egy videó, amelyben jobban szemügyre vehetjük az éjszakai forgatást.

hirdetés

Mindemellett pedig új fotókat is tudunk mutatni, melyek épp ennek az ütközetnek a következményeit mutatják be. A hóval fedett mezőkön egy csomó “emberi” hulla látható, valamint elpusztult lovak is. Természetesen a Trónok harca készítése közben nem bántanak egy állatot se, így ezek mesterséges bábuk.

Eképzelhető, hogy egy fontos karakter is meghal majd ebben a részben, ugyanis a rajongók készítettek egy képet, melyen több katona állja körbe az egyik társát. Érdemes megfigyelni, hogy az egyik színész kezében egy tőr is látható. Vajon Havas Jon másodszor is fűbe harap? Vagy másról lenne szó? 2019-ben kiderül.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban