Folytatódik a SorozatWiki Podcast, melyben nagy interjúk formájában tévétársaságok vezetőivel, kreatív producerekkel, sorozatkészítőkkel, valamint műsorvezetőkkel és színészekkel ülök mikrofon mögé. A napokban – november 15-én – egyéves a Palikék Világa by Manna, ez alkalommal pedig Palik László, műsorvezető, műsorkészítő és korábbi kommentátor volt a vendégünk. Az 5. adásban többek között elmesélte, hogy jött a Youtube-formátum ötlete és hogyan álltak össze Konyári Edinkával és Wágner Tamással. Palik elmondta, hogyan élte meg a formátum kezdeti, alacsonyabb nézettségi eredményeit és azt is, amikor pár hónap után beindult a csatorna.

(Fotó: SorozatWiki/Kenderessy Szabolcs)

Megkérdeztem, hogy miért távozott az Exatlon Hungaryből, hiányzik-e neki a sportreality és később vállalna-e egy új évadot? Palik László a mai napig mániákusan követi a Forma-1-et, így szóba hoztam a száguldó cirkusz mai világát is. Kifejtette a véleményét a költségsapkáról, a Liberty Media-ról és azt is megkérdeztem, hogy kinek drukkol a mostani mezőnyből. (A beszélgetés a Brazil Nagydíj előtt történt, így amikor az előző futamot említi, az a Mexikói Nagydíjra vonatkozik.)

A műsor meghallgatható a Soundcloudon, a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, a többi nagy podcast platformon és itt, az alábbi lejátszóval:

Bemutatjuk az HBO Max legfontosabb októberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy mikor indul az RTL vadonatúj bírósági realityje

Az élet a tét: Ezt tudni a ma induló új életmentős magyar sorozatról (x)

Visszatérő reality és sztárokkal teli thrillersorozat - holnaptól új esti műsorrend a TV2-n

A TV2 egyik realityje napokon belül egy másik csatornán folytatódik

Lovász László és Radnai Péter: Az élet a tét azoknak ajánlott, akik szeretik az izgalmakat (x)