Ondruss Ilona 2000-től közel másfél évtizeden át dolgozott a Barátok köztön, majd több más munka után közel egy éve ismét csatlakozott a stábhoz és a széria producere lett. A szakemberrel felidéztük, milyen volt 20 éve a sorozaton és azóta az Oltári csajokon és Bátrak földjén dolgozni. Elmondta, hogyan tért vissza a Barátok közthöz, milyennek látta a szériát és milyen okokból, miken változtattak a sorozaton. Elmesélte, mit gondolt Szőke Zoltán a konkurenciánál való megjelenéséről, hogyan készültek már előre a koronavírusra és milyen volt, amikor a leállás után újra elkezdtek forgatni. Megosztotta velünk, milyen volt a Rudi és Krisztiános katonai jelenetek felvétele és mire számíthatunk a sorozat jövőjére tekintve.

Mikor csatlakoztál a Barátok közthöz és az ott töltött közel másfél évtized alatt mi volt a feladatod?
2000-ben csatlakoztam a Barátok közthöz és 2014-ig dolgoztam itt. Kalamár Tamás (a sorozat alapító producere – szerk.) hívott fel, aki asszisztenst keresett. Nagyon jó munkakapcsolat alakult ki közöttünk, egyre komolyabb, társproduceri feladatokat bízott rám. Az első időszak a Barátok köztben összesen 14 évig tartott, leszámítva azt, amikor megszületett a kislányom.

Miután mindketten elhagytuk a produkciót, egy izgalmas kísérletbe fogtunk: napi 45 perces sorozatot készítettünk. Ez volt az Oltári csajok az RTLII-n. Sokan kétkedéssel fogadták az ötletet, mert Európában ritka az ilyen hosszúságú napi széria. Kiderült, hogy nem csak meg lehet csinálni, hanem sikerre is lehet vinni. Azóta elég sok napi 45 perces sorozat van Magyarországon. Ezt követően gondolkoztunk el azon, hogy mi az a műfaj, ami itthon még sosem volt. Ekkor belevágtunk a napi 45 perces, kosztümös produkcióba, mely a Bátrak földje címet kapta. Az utóbb említett két sorozatnak Kalamár Tamás a showrunnerre volt, én pedig producere. A Bátrak földje is egy izgalmas kísérlet volt.

hirdetés

Hogyan kerültél vissza tavaly szeptemberben a Barátok közthöz?
Az előző producer hirtelen távozott a sorozattól. Az UFA Magyarország megkeresett, hogy vegyem át a produceri teendőket. Roppant nehéz szituációba kerültem, mert a Bátrak földje készítése akkor még korántsem fejeződött be, épp a produkció kellős közepén voltunk. Azonban úgy gondolom, hogy mivel vészhelyzet volt, nem lehetett más választásom, mint segíteni és helyt állni.

Amikor visszatértél, milyennek láttad a produkció akkori helyzetét?
Azt éreztem, hogy Barátok közt kicsit megfáradt. A karakterek el voltak csúszva ahhoz képest, ahogy mi annak idején alakítottuk a sorsukat. Újra át kellett beszélni a színészekkel, hogy miként látják a saját karakterüket, és hogy mi milyen irányba szeretnénk haladni. Majdnem fél év volt, mire Lányi Balázzsal, a sorozat vezető írójával tisztán láttuk a helyzetet. Ő volt az Oltári csajok és a Bátrak földje vezető írója, korábban pedig együtt dolgoztunk a Barátok köztben is, így jó döntésnek véltem, hogy ismét velünk tartson.

Mostanra jutottunk el odáig, hogy tisztában vagyunk vele: kinek milyen irányba tud haladni a karaktere. Nem lehetett megtörni mindenkinek a történetét, abból kellett dolgoznunk, ahol egy-egy karakter járt akkor, amikor ismét csatlakoztunk a Barátok közthöz. Ezeket a sztorikat kellett finomítani, szépíteni, továbbvinni, vagy épp elvágni. Érkezésem előtt sok régi szereplő már bejelentette a távozását, és addigra a felmondási idejüket töltötték. Az ő esetükben ki kellett dolgoznunk a karakterük kilépésének körülményeit. Szerencsére a szereplők pozitívan álltak a változásokhoz. Attól féltem, hogy sokkal nehezebb dolgom lesz, de a színészek nagyon együttműködőek voltak. Akiket el kellett engednünk, azoknak szép kilépést írtunk. Voltak, akik egy kicsi tovább maradtak, és ez itt is szeretném megköszönni nekik. A helyük viszont nem marad üresen, jönni fognak új szereplők és jól ismert arcok is visszatérnek majd.

Hogyan tudtad megoldani, hogy a Bátrak földje forgatása és utómunkája még zajlott, de már a Barátok köztön is dolgoztál? Nehéz volt összeegyeztetni a két munkát?
Persze, nagyon nehéz volt. De hoztam egy döntést, és próbáltam mindkét produkciónál maximálisan helytállni.

Sokat beszélnek a rajongók a sztorikról és fordulatokról. Mennyivel előtte találjátok ki ezeket? Azok a történetek, amiket Balázzsal már teljes egészében a ti ötletetek, mikor kerültek képernyőre?
Júniusban. Hosszú a folyamat, amíg az írástól eljut a történet a képernyőre. Azt szoktuk mondani, hogy ha az ember leejt egy szalmaszálat, az fél év múlva ér földet. Amikor idekerültünk, akkor működő sztorivonalakat kellett tovább vinnünk, ezek nagyjából márciusban kerültek képernyőre. Amikben már teljesen a mi ötleteink voltak benne, azok pedig június első felétől láthatóak. Az új történetszálakkal nem volt könnyű dolgunk, mert ott voltak olyan szereplők is, mint Seprenyi László (a Bartha Krisztiánt alakító színész – szerk.), akik a távozásukat várták, és tökéletesen kellett ezt időzítenünk. Az írás sokszor matematika, meg kell találnunk az arányokat, és mellette a sztorivonalakat is egyengetni.

Az elmúlt egy évben két díszlet is jelentősen megújult. Az egyik Claudia villája, a másik a három lány lakása, amit Gigi bérel.
Érkezésemkor azt láttam, hogy például a három nagyon cserfes és cuki lány egy fekete-barna-fehér díszletben lakik, ami fiús jelleget adott neki. Mielőtt elmentem, ez Ádám lakása volt, aki a sztori szerint azóta Afganisztánba ment dolgozni fotósként. Az első feladatomnak éreztem, hogy a díszletet csajosabbá tegyük különféle, tényleg odaillő kiegészítőkkel. Ezek apró részletek, de nagyon fontos dolgok. Hangulatában is egy vidámabb hellyé szerettük volna tenni a lakást. A másik pedig valóban Claudia otthona, amely a visszatérésünkkor még Gergőé volt. Claudia is majdnem akkor tért vissza a sorozatba, amikor én, ennek nagyon örültem, mert az ő karakterével dolgozni mindig nagyon hálás dolog.

Régen a Barátok köztben, a Mátyás király téren mindig volt egy olyan lakás, ami kicsit lepusztult volt, szegényesebb berendezéssel. Gondolok itt például Vili bácsiék lakására. Az elmúlt években viszont nem volt ilyen lakás.
Ez így van sajnos, nem nagyon különböznek egymástól a lakások. Stílusukban és értékükben sem. Régen nagyon szerettem a Kertész lakást, amikor Magdi anyus is élt még. Az a lakás volt, amelyhez ócskapiacról szedtünk össze mindent, jó kis régi vonalú, hangulatos hely volt. Amikor megjöttem, nem hittem a szememnek, egységes, polgári, középosztálybeli lakás lett, ami nagyon unalmasan hat. Volt rá sztori, de kiesett ezzel egy jó lehetőség. Ezt a lakást majdnem annyira szerettem, mint Claudiáét, mert a két végletet reprezentálják, és belevihettük a fantáziánkat is. A jövőben ezen változtatni fogunk, hogy jobban eltérjenek egymástól. Ha jönnek új díszletek, új szereplők, akkor stílusukban jobban el fogjuk őket választani egymástól.

Az elmúlt hónapokban érzékelhető változás volt, hogy több olyan sztorit láthattunk, amelyeknek hétköznapi tanulságaik voltak. Hogy jött ez az irány?
Nem lehet mindig robbantani, égetni, illetve akciójeleneteket csinálni. Ezek nyilván izgalmasak és látványosak, de a Barátok közt 22 éve alatt szinte minden megtörtént már. Régebben, ami emelte a sorozat színvonalát és a nézők is szívesen fogadták, az az volt, amikor szociális témákat is behoztunk a Barátok köztbe. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek akciójelenetek. Fontosnak tartjuk ugyanakkor, hogy olyan kérdésekkel is foglalkozzunk, amelyekkel a kor embere is találkozik. Ha behozunk egy olyan témát, ami beindít egy vitát, az lehet, hogy hasznos az olyanoknak, akik éppen ezzel a problémával küzdenek. Ha egy embernek kínáltunk megoldást, már van értelme.

Szőke Zoltán még azelőtt távozott a sorozatból, mint hogy te megérkeztél volna. Ezt követően szerepelt a TV2-s Nicsak, ki vagyok?-ban és a Bödörékben is. Mit szóltál, amikor ezt láttad?
Meg is lepődtem, meg nem is. Arra gondoltam, hogy érdekes lesz látni, hogy vajon Szőke Zoltánt szerették meg a nézők a Barátok köztben, vagy csak a karakterét. Aki olyan sokáig játszott egy szerepet, mint ő Berényi Miklóst, nem tudom, hogyan tudja majd elfogadtatni magát egy teljesen más sorozatban. Szintén a magánvéleményem, hogy egy színészről beszélünk, aki elment a Barátok köztből, viszont neki is meg kell élnie valamiből. Elment dolgozni máshova, ennyi történt.

Pont, amikor elkezdtetek visszarázódni a Barátok köztbe, jött a koronavírus-járvány. A stáb emiatt leállt a forgatással, a sorozat viszont nem ment szünetre, mert a részek jóval előre fel voltak már véve. Mesélnél arról, hogy mit éltetek át, amikor hirtelen le kellett állni?
A napi sorozatok műfaja olyan, hogy van, amikor öt másodperc alatt kell döntéseket hozni. Van benne rutinunk, hogy ha holnap valaki náthás lesz, vagy éppen eltöri a lábát, akkor gyorsan tudunk korrigálni. Ez is egy ilyen helyzet volt, a koronavírus-járványra senki nem volt felkészülve. Egy ehhez hasonló veszélyhelyzetre nincsen protokoll. Amikor mindenki elkezdett pánikolni és bezártak az iskolák, akkor eldöntöttük, hogy lezárjuk az éppen elkezdett blokkot, becsuktuk az ajtót és ablakot. Mentek az utómunkák, de készítenünk kellett egy tervet. Volt egy A, B, C és egy D tervünk is.

Az epizódok adásba kerülése terén nem volt élet-halál kérdés. Kéthetes leállást követően azt láttuk, hogy nem sok minden változott, ezt követően megnéztük azt az utolsó utáni időpontot, amikor el kellett kezdenünk forgatni, különben a nyáron nem leszünk adásban. Ezt a dátumot bejelöltük magunknak. Amikor az április 27. közelített, elkezdtük felmérni, hogy a stáb és a színészek hogyan állnak hozzá és van-e lehetőség a szűrésre. Sokat segített, hogy nagyjából akkortól lehetett hozzáférni a tesztekhez. Csináltunk egy közvéleménykutatást, és miután erre olyan visszajelzést kaptunk, hogy a stáb hajlandó dolgozni és készen állnak a visszatérésre, akkor elkezdtük kitalálni, hogy miképp folytatódhat a munka. Onnantól minden szükséges körülményt megteremtettünk, mindent sterilizáltunk, távolságot tartottunk. Azt is ajándéknak éreztük volna, hogy ha két hétig tudunk összefüggően dolgozni. Most tartunk a tizenhatodik hétnél. Továbbra is tesztelünk és figyeljük, hogy mi történik. Nem gondoljuk, hogy teljesen elmúlt a vírus és ugyanúgy elővigyázatosak maradunk.

Iparági pletykák szerint az év elején begyorsítottátok kicsit a forgatásokat. Ez valóban így volt?
Igen, valóban. Amikor Olaszországban, Németországban, Ausztriában elkezdett durvulni a helyzet, akkor felgyorsítottuk a forgatások tempóját, nem raktunk át például jeleneteket azért a következő hétre, mert kényelmesebb volt egy adott színésznek vagy gyártási szempontból. Azon dolgozunk, hogy minél gyorsabban tudjunk haladni. Aztán hirtelen Magyarországon is komoly intézkedéseket hoztak, de mire ezért le kellett állnunk, már sok tartalék epizódunk volt. A Barátok közt stábja egyébként mindig előre dolgozik egy kicsit, hogy legyen nyári szünete a stábnak, de most még egy kicsit előrébb jártunk.

A közelmúltban több katonai jelenet is látható volt a Barátok köztben. Ezeket hogyan vettétek fel a szigorú újraindulás után?
Hatalmas szervezést igényeltek, de szerencsére még a járvány előtt felvettük őket. A sorozatban hivatásos katonák voltak láthatók, ezúton is köszönöm nekik a közreműködést. Megkaptunk a forgatáshoz egy gyakorlóteret, megengedték, hogy berendezzük egy kicsit. Az utolsó pillanatban vettük fel, mely nagy szerencse volt, mert a mostani körülmények között nem tudtuk volna kivitelezni.

Honnan jött az ötlet, hogy visszahozzátok Rudit?
Seprenyi László jelezte, hogy legkésőbb mikor szeretne távozni a sorozatból, mert még az érkezésünk előtt felmondott. Az elődeink elkezdték Krisztián és Aliz elszegényedésének történetét, amit tovább vittünk. Nagyon hosszú szál lett belőle, mert másképp nem hitték volna el, hogy az egyetlen megoldást a katonáskodás jelentette. Muszáj volt mindent kipróbálni, elvettük a lakásukat, majdnem elvesztették a Rózsát. Be kellett kerülniük egy olyan elkeseredett helyzetbe, ahol már nem volt más választás. Rudi visszahozása kellett Krisztián karakterének méltó távozásához. Bemutattuk, hogy Krisztián régen miként mentette meg Rudit, és ez nagy hatással volt a mostani történetre is. Örültem Csórics Balázsnak, nagyon szerettük, de mivel a karaktere már meghalt, ezért csak emlékek formájában tudtuk visszahozni.

Vannak pletykák arról, hogy Seprenyi László mellett többen is távoznak. Lehet tudni, hogy ez igaz-e és ha igen, akkor kik lesznek?
Valóban lesznek még távozók, de nem a közeljövőben. Mindenki javában forgat még, így erről majd később tudok csak beszélni.

Jelenleg elég rossz a Barátok közt nézettsége, mit gondoltok erről?
Az elmúlt pár évben elég mély pont volt a Barátok közt életében, többször megígérték a nézőknek, hogy megújul a sorozat, de ez nem történt meg, miért hinnének most nekem? Természetes, hogy idő kell ahhoz, hogy a nézők visszataláljanak a Barátok közthöz, és lássák, hogy javulnak a témák, mai helyükre kerültek a szereplők és modernebb a képi világ is. A nézettség szempontjából a nyár sosem szokott erős lenni, de nagyon remélem, hogy a csapatunk lelkes munkája eléri a nézőket.

Mi várható a közeljövőben?
Izgalmas részek jönnek! Ugyan vannak a napi sorozatnak állandó jellemzői, de azt megígérhetem, hogy a sztorivonalak rövidebbek leszek, a függőben lévő történeteket pedig lezárjuk. Épp a napokban került képernyőre a 10 ezredik epizódunk, igazán erős drámai pillanatokkal. Az elmúlt években sok változáson ment át a sorozat, a gyártó csapat összetétele is nagyban változott. Csupán néhány hete láthatják a nézők azokat az epizódokat, amit teljes egészében a jelenlegi stáb alkotott. Remek visszajelzéseket kapunk, és bízunk benne, hogy a nézők érdeklődésükkel továbbra kitartanak mellettünk, és szeretetükkel hozzájárulnak a Barátok közt elkövetkezendő sikereihez.

A Barátok közt minden hétköznap 17:05-kor és 22:20-kor látható az RTL Klubon, a friss epizódok pedig visszanézhetőek az RTL Moston.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban