A Fekete tükör (Black Mirror) első két évadát a brit Channel 4 vetítette, majd 2016-ban a sorozat harmadik szezonja már a Netflixen mutatkozott be. A produkció legutóbbi, 5. etapja 2019 júniusában érkezett meg az online videótárra, a koronavírus-járvány miatt azonban kérdőjelessé vált a folytatás. A széria alkotója, Charlie Brooker akkor még azt nyilatkozta, hogy a közeljövőben nem tervez új epizódokat írni, most azonban friss hír érkezett a folytatással kapcsolatban.
A Variety értesülései szerint 3 év után ismét dolgoznak a szérián, és már a casting is folyamatban van. A produkcióhoz közel álló forrás elárulta, hogy a legújabb évad még filmszerűbb lesz, és minden egyes részt önálló filmként kezelnek majd. Ez nem újdonság a készítők számára, mivel a legutóbbi szezon részei meghaladták a 60 percet. A hírek szerint a folytatás több epizóddal jelentkezik majd, mint a 3 részes 5. etap. Arról egyelőre nincs információ, hogy ezúttal milyen disztópikus történetekkel állnak elő az írók, és hogy mikor veszik kezdetét a forgatások.