A Dokik (Scrubs) 2001 és 2010 között futott az amerikai NBC-n, majd az ABC-n. A produkció az egyik legnépszerűbb orvosi vígjátéksorozattá vált világszerte, összesen 9 évad és 182 epizód készült belőle. Itthon a TV2-n és a Comedy Centralon volt látható. A történet John “J.D.” Dorian pályafutását követi végig, aki gyakornokból vezető orvossá, majd orvosi egyetemi oktatóvá válik a Sacred Heart kórházban. A sorozat kilencedik évadában már az új generáció képzése kerül előtérbe, miközben J.D. családot alapít és fokozatosan háttérbe vonul.

Most jött a hír, hogy ABC berendelte a Dokik új évadát, így a legendás sorozat 15 év után folytatódik. A produkció 10. évada a 2025/26-os szezonban kerülhet képernyőre. Az eredeti főszereplők – Zach Braff (J.D.), Donald Faison (Turk) és Sarah Chalke (Elliot) – visszatérnek, és Bill Lawrence is benne van a produkcióban executive producerként. A folytatás középpontjában J.D. és Turk állnak, akik újra együtt dolgoznak a Sacred Heart kórházban – most már mentorként segítik az új gyakornokgenerációt.

A sorozat visszatérő szezonját a tévés vetítés mellett a Hulu platformon mutatják majd be, így itthon nagy valószínűséggel a Disney+-on lesz először látható.

Az összes rész elérhetővé vált A renitens 3. évadából a tévés premier előtt

A vártnál később fejeződik be a Pokoli rokonok 2. évada az RTL-en

Különkiadások és Gönczi Gábor - A TV2 is bejelentette a választási műsorának részleteit

Hétfőtől nagy műsorváltozás az RTL-en, jóval későbbre kerül a Pokoli rokonok

Azonnal sikeresebb lett a TV2 Klubnál a helyén újraindított kábelcsatorna

Ez a 8 sorozat és film érkezik áprilisban az Amazon Prime Videóra