A Szörnyeteg (Monster) című krimiantológia különböző amerikai bűnügyeket mutat be. Az 1. évad 2022 szeptemberében debütált a Netflixen és Jeffrey Dahmer történetét mutatta be. A 2. szezon 2024 szeptemberében érkezett, középpontjában pedig a szüleik meggyilkolásáért elítélt Menendez fivérek álltak. 2025 októberében mutatkozott be a 3. etap, amivel Ed Gein történetét dolgozták fel. A Ryan Murphy (Amerikai Horror Story, 911 L.A.) és Ian Brennan (Scream Queens, Glee) által készített antológiaszéria legújabb felvonása egy újabb hírhedt amerikai bűnügyet mutat be: Lizzie Bordenét. Most megérkezett a sorozat első, magyar feliratos előzetese.
A 8 részes Szörnyeteg: A Lizzie Borden-sztori (Monster: The Lizzie Borden Story) szeptember 17-én válik elérhetővé a Netflixen. A produkció az amerikai kriminalisztika egyik leghírhedtebb alakjának, Lizzie Bordennek a történetét dolgozza fel. A massachusettsi nőt azzal vádolták, hogy 1892-ben baltával meggyilkolta az édesapját és a mostohaanyját, a tárgyaláson azonban később felmentették. A brutális bűncselekmények elkövetőjére soha nem derült fény. A produkció bemutatja a gazdag, de elnyomó légkörű Borden családot, valamint Lizzie és a család lázadó szolgálólánya, Bridget Sullivan egyre szorosabb kapcsolatát is.
A címszereplőt Ella Beatty (Viszály, Ha tudnék, beléd rúgnék) alakítja, míg a mellékszerepekben többek között olyan színészek bukkannak fel, mint Vicky Krieps (Idő, A tengeralattjáró), Charlie Hunnam (Kemény motorosok, Szörnyeteg), Rebecca Hall (A szépség, Történetek a hurokból), Billie Lourd (Amerikai Horror Story, Scream Queens) és Jessica Barden (Hanna – Gyilkos természet, Dűne: Prófécia).

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Napokon belül indul a Don Matteo 14. évada a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy Györgyi Anna miért távozott A mi kis falunkból

Hónapokon belül megszűnik a One egyik TV-szolgáltatása

Egy vadonatúj orvosos sorozat váltja A hegyi doktort a TV2-n

