Május 5-én előre nem tervezett módon, műsorváltozás után elindították a Kincsvadászok legújabb etapját. A műtárgykereskedő produkció egy ideig hétköznap 20 órakor vadonatúj részekkel volt látható. A második héttől azonban bizonyos napokon elkezdték ismételni a produkciót, de még így is simán nyertek az RTL műsorai ellen, így a harmadik héttől már csak korábbi részeket vetítettek. Hétfőn este indul a The Floor 3. évada és a vadonatúj Ingatlanvadászok című reality az RTL-en és ahogy arra számítani lehetett, a Kincsvadászokból azonnal újra friss adásokat kezdenek vetíteni. Ami viszont meglepő, hogy ezt egy minden esti programot érintő, azonnali műsorváltozás keretein belül teszik meg.
Június 2-án a Tények Plusz változatlanul 18:45-kor kezdődik majd, de ezen a napon bruttó (reklámokkal együtt számított) 10-15 perccel rövidebb adással jelentkezik. A Kincsvadászok vetítésével kapcsolatban hétfőn három fontos változás is lesz. A műtárgykereskedő produkció 15 perccel előbb, 20 óra helyett már 19:45-kor elkezdődik. Ezen kívül a reality két és fél hét szünet után ezen a napon végre premier adással tér vissza. Sőt, rögtön nem is egy, hanem a hétfői napon egymás után két vadonatúj epizóddal folytatódik. Ezzel pedig komolyan betámadják az RTL-es The Floor 2. szezonjának és az utána debütáló Ingatlanvadászok indulását.
Ami biztos, hogy a keddi naptól is marad a dupla Kincsvadászok, de több kérdés még nyitott. Mivel a TV2 hivatalos tévéműsora még nem frissült, egyelőre nem tudni, hogy a Till Attila által vezetett műsor kezdési időpontja a további napokon is 19:45-re kerül, vagy marad 20 órakor. Ezen kívül az sem egyértelmű, hogy a további napokon is két új részt vetítenek-e, vagy az egyik ismétlés lesz.
A műsorváltozás miatt a legrosszabbul A hegyi doktor újra rendel rajongói járnak, ugyanis a széria mostantól kvázi éjszakai időpontban folytatódik. Az orvosos sorozat legújabb epizódja hétfőn 1 órával később, 21:35 helyett csak 22:35-kor fog kezdődni, mellyel 23:30 körül ér majd véget. Abban az esetben pedig, ha a Kincsvadászok esetleg visszakerül 20 órára, a német produkció a kezdése még tovább tolódhat.

Kiderült, hogy folytatódik-e a The Walking Dead egyik testvérsorozata

Vadonatúj előzetest kapott az Alien: Föld sorozat

Megvan, hogy mikor érkezik a The Last of Us 3. évada, ami talán az utolsó lesz

Magyar feliratos előzetes érkezett a Stranger Things 5. évadához

Leleplezték a Farm VIP 6. évadának versenyzőit
