Felpörög a tempó a magyar AXN-en, ugyanis novemberben három olyan amerikai produkciót is bemutatnak idehaza, amelyet a magyar nézők még nem láthattak a tévében – tudta meg a SorozatWiki a csatornát üzemeltető Sony Pictures Television Networkstől. Mindegyik széria viszonylag újnak számít, hiszen a “legrégebbi” közülük 2018-as.
A Manifest (a képen) című sorozatot 2018 őszén mutatta be Amerikában az NBC, a széria pedig erősen a Lostra építő történettel próbálta megnyerni magának a nézőket. A középpontban egy repülőgép és annak utasai állnak, akik egy misztikus jelenséget követően 5 és fél évvel a jövőben találják magukat, amikor New Yorkban landolnak. Az AXN-en november 5-én, 21:00-kor debütáló produkció főszereplője Josh Dallas (Egyszer volt, hol nem volt), a 16 részes szezonban pedig azt láthatjuk, hogy a Montego Air 828-as járata miképp birkózik meg azzal, hogy a világ halottnak hitte őket. Az egy évados Manifestet magyar tévécsatorna még nem tűzte képernyőre, az HBO GO online videotárra került fel szeptember 1-jén a produkció.
November 8-án, 21:00-kor jön még egy idei újdonság az AXN-re, a Grand Hotel, melyet az amerikai ABC 2019 nyarán mutatott be. A széria a spanyol Gran Hotel adaptációja, mely egy, a Miami Beachen játszódó provokatív dráma. A történetben megismerhetjük az utolsó, a helyszínen található, családi tulajdonban lévő szállodát, illetve annak lakóit. A hotelben gazdag és gyönyörű vendégek süttetik magukat és pihennek, a látszat azonban csal és a háttérben kitörni készülő botrányok, hatalmas adósságok és személyes titkok bújnak meg. A produkció, melynek executive producere a Született feleségekből ismert Eva Longoria, egy 13 részes évadot ért meg. A Grand Hotel csupán pár hónapos csúszással érkezik meg hamarosan a magyar AXN-re.