2014 januárja óta közel másfél órás a Tények, mely azért lett ilyen hosszú, mert rendszerint ez a TV2 legnézettebb esti tartalma. A hírműsor ugyan a legtöbbször nem győzi le az RTL Klubot, de a csatornának ez az egyetlen olyan hétköznap esti tartalma, ami tartósan meg tudja közelíteni, időnként meg is szorongatja a konkurens tévéadót. Ez a taktika ugyan elsőre jól hangzik, de van egy nagy hátulütője is. Amikor az RTL Klubon olyan jelentős műsorok mennek, mint A Konyhafőnök VIP, a Nyerő Páros, vagy épp az 1 perc és nyersz!, akkor a TV2-s esti szórakoztató produkció csak fél órával később, a másik tévéadó show-jának közepén kezdődik. Ez pedig jelentős hátrányt jelent.

Három és fél év után azonban változtat a TV2 és július 24-étől rövidebb lesz a Tények. Az eddigi 85 helyett, csupán 70 perc hosszú lesz, ezt pedig úgy érik el, hogy kiveszik a műsor közbeni reklámokat. Így nem lesz kevesebb hír, de 19:25-ről 19:10-re kerülnek az első főműsoridős szórakoztató tartalmak. Ugyanezen a napon érkezik egyébként Kasza Tibor új műsora, a Pénzt, vagy éveket!, ahogy erről nemrég már beszámoltunk.

Egyelőre nem tudni, hogy az ilyen hosszúságú Tények csak pár hétig marad, vagy őszre is megtartja a tévéadó. Az RTL Klub a nyár végén 18:55-től szokta indítani a hétköznap esti tartalmait. így igazából ez akkor lehet előny a TV2 számára, ha később újabb 15 perccel rövidül a hírműsor. Ebben az esetben ténylegesen egy időben kezdődnének a két legnagyobb csatorna hétköznapi szórakoztató tartalmai. (Fotó: TV2)

hirdetés
hirdetés

Jövő héten műsorváltozás lesz az RTL-en: Sebestyén Balázs ellepi a hétköznap estéket

Kiderült, hogy mikor mérkőznek meg a magyar celebek a HELL Boxing Kingsben az RTL-en

Vasárnaptól nagy változás lesz a Megasztárban

Kiderült, hogy helyettesítik-e Noszály Sándort a Sztárbox döntőjében, ők lépnek ringbe a fináléban

Bejelentették, hogy mikortól közvetítik a HELL Boxing Kings mérkőzéseit az RTL-en

Ő nyerte a Sztárban sztár All Starst