Szebeni István 2002-2008 között volt először a TV2 műsorvezetője. Akkoriban többek között a Magellán és az Aktív házigazdája volt. 2016-ban tért vissza a médiavállalathoz, ahol a Mokka műsorvezetője lett. 2017 februárjában távozott a csatorna reggeli műsorából és a Tények egyik arca lett. Az év végén pedig másodszor is elkerült a TV2 Csoporttól. 2019 tavaszán újra visszatért a médiavállalathoz, ahol ismét a Tények egyik házigazdája lett. Úgy néz ki azonban, hogy most harmadszor is távozott a tévétársaságtól.

hirdetés

A Media1 értesülése szerint titokban szerződést bontott a TV2 Csoport és Szebeni István. A híroldal úgy tudja, hogy a Tények műsorvezetőjének távozása már több mint egy hónapja történt, de a felek mostanáig egyáltalán nem jelentették be a közönségnek. A Media1 azt írja, hogy a hírt több forrásuk is megerősítette, ugyanakkor a távozást hivatalosan nem ismerték el, ugyanis eddig sem Szebeni István, sem a TV2 Csoport nem válaszolt nekik.

Frissítés július 2-án, 12:11-kor: Hétfő délelőtt a TV2 Csoport megerősítette a Media1-nek Szebeni István távozásának hírét. A médiavállalat elmondása szerint a hírműsorokat a meglévő műsorvezető csapat tagjai vezetik tovább, arra azonban nem tértek ki, hogy ki kezdeményezte a szerződésbontást, és mi az oka a híradós távozásának.

hirdetés

Meglepetésre felkerült a Netflixre az HBO egyik nagy sikerű magyar sorozata

A Barátok közt egyik eredeti főszereplője is érkezik a Kincsvadászok VIP első adásába

1 nap alatt 6 sorozat új évadát rendelte be a Netflix

40 százalékos kedvezményt kínál egy évre a magyaroknak az egyik nagy streaming szolgáltató

A TV2 elkezdett trükközni a Kincsvadászok hétköznap esti vetítésével

Több nagy bejelentést tett a Netflix a Bridgerton család jövőjével kapcsolatban