A mi kis falunk jeleneteinek meghatározó részét egy Pilisszentlélek nevű kis településen veszik fel. Februárban megírtuk, hogy egy helyi lakos, Reményi János beperelte a sorozatot gyártó Content Factory Kft-t egy jelenet miatt. A sértett 2019-ben tudta és engedélye nélkül három másodperc erejéig szerepelt a 4. évad 4. epizódjában.
A bíróság első fokon Reményi Jánosnak adott igazat, azonban – ahogyan azzal néhány napja foglalkoztunk – a másodfokú bíróság, a Győri Ítélőtábla felülvizsgálta és megváltoztatta a bíróság döntését. Ezután arra kötelezték felperest, hogy fizesse ki saját, valamint a Content Factory Kft perköltségeit is. Azonban most kiderült, hogy az ügynek még nincs vége, ugyanis Reményi János és ügyvédje, Gaudi-Nagy Tamás nem fogadják el az ítéletet – írja a Magyar Nemzet.
A felperes és jogi képviselője felülvizsgálati kérelemmel élnek az ügyben az elsőfokú ítélet hatályának fenntartását kérve, az ügy tehát a Kúria elé kerül.

Vadonatúj reality érkezik a Pokoli rokonok helyére az RTL-en

Meglepő változásról döntött a Netflix vezetősége

Most és jövő szombat este is műsorváltozás lesz a TV2-n

Csatlakozz újságíróként a SorozatWiki csapatához

Kiderült, hogy mikor érkezik a Netflix egyik legnépszerűbb fantasy-sorozatának 2. évada
