Taylor Sheridan (Kingstown polgármestere, Tulsa királya) legismertebb sorozata, a Yellowstone 5 évad után, 2024-ben véget ért, de a produkció világa azóta is bővül. 2021-ben megjelent az 1883 című előzményszéria. 2022-ben bemutatkozott a szintén az előzményeket bemutató 1923, amely 2025-ben megkapta a 2. évadát. Napokon belül pedig a SkyShowtime-on debütál a következő spin-off, a Marshals. 2023-ban zöld lámpát kapott egy másik testvérsorozat, a The Madison is, amelyről 2025-ben kiderült, hogy végül önálló produkció lesz, ami nem kapcsolódik a Yellowstone-hoz. Most megérkezett a The Madison első, teljes értékű előzetese.

A The Madison 6 részes 1. évada március 16-án debütál az amerikai Paramount+-on. Magyarországon március 27-én, pénteken indul a SkyShowtime-on. A premier napján 2 epizód kerül fel, majd a továbbiak hetente válnak elérhetővé. A történet középpontjában a Clyburn família áll, akik egy tragédiát követően New York Cityből Montanába költöznek, a Madison-folyó mentén telepednek le.

A főbb szerepekben Kurt Russell (Monarch: A szörnyek hagyatéka, A galaxis őrzői vol. 2.), Michelle Pfeiffer (The First Lady, Marvel-filmek), Matthew Fox (Lost – Eltűntek, Utolsó fény), Beau Garrett (Firefly Lane – Szentjánosbogarak, Doktor Murphy), Elle Chapman (Az ember, akit Ottónak hívnak, A lány a tükörben), Patrick J. Adams (Briliáns elmék, Öntörvényűek), Amiah Miller (A majmok bolygója: Háború, MacGyver) és Kevin Zegers (Gossip Girl – Pletykafészek, Fear the Walking Dead) láthatók.

A sorozat showrunnere Taylor Sheridan, az epizódokat Christina Alexandra Voros (Yellowstone, Az igazság emberei: Bass Reeves) rendezte, míg a producerek között ott van sok más mellett Kurt Russell és Michelle Pfeiffer is. Íme a teljes előzetes:

Ezek lehetnek a legérdekesebb tévés és streaming programok a Digital Media Hungary 2026-on

Kiderült, hogy folytatódik-e a Kincsvadászok a TV2-n

Már forgatják a Lakásvadászok új évadát

Az Exatlon két adása is rendhagyó időpontban kerül képernyőre a TV2-n

Leleplezték az idei X-Faktor műsorvezetőit

Egy visszatérő és egy új műsorvezetővel erősít az MTVA egyik legismertebb produkciója