Tavaly májusban jött a hír, hogy Rékasi Károly ismét eltűnik a Barátok köztből és a produkció csak akkor veszi vissza, ha már teljesen felgyógyult. A Bartha Zsoltot alakító színész most már sokkal jobban van, így hamarosan visszatérhet az RTL Klub napi sorozatába – tudta meg a Bors.

“A József Attila Színházban már előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a jövőmmel kapcsolatban. A Barátok közt esetében már jeleztem a hadrafoghatóságomat, de még nem kaptam egyértelmű visszajelzést. Elmondtam nekik, hogy újra tudok dolgozni, a többi viszont már csak rajtuk múlik, tőlük függ, mikor térhetek vissza. Egyébként úgy gondolom, ez kicsit bonyolultabb dolog, mint a színház esetében. A gyártásba visszatenni egy figurát és megteremteni a felületet, ahol újra felbukkan, nagyobb munkát jelent – számolt be Rékasi Ká­roly a lapnak.

“Eddig is tartottam vele a kapcsolatot, elég sűrűn be­szélünk. Végig pontosan tudtam, hogy Karcsi milyen állapotban van” – mondta a Borsnak Rozgonyi Ádám, a sorozat kreatív producere.

hirdetés

“Naprakész voltam, vagyok az állapotából. Mindig is úgy gondolkodtunk, hogy számítunk rá, Bartha Zsolt szerves része a sorozatnak. Soha nem szakadt meg a kapcsolat közte és a produkció között, sőt a történetben is időről időre szó esett Bartha Zsoltról jelezve, hogy mind Rékasi Károly, mind a karakter továbbra is a sorozathoz tartozik. Ahogy eddig, a jövőben is számítunk rá. Amint az egészsége és a teherbírása lehetővé teszi, várjuk vissza. Pontos dátumot még nem tudok mondani, de a visszatérésének története előkészítés alatt van, s már most izgalmas epizódokat ígérhetek a nézőknek. Azt a Bartha Zsoltot hozzuk vissza, akit a néző ismer. Igaz, tapasztalatokkal gazdagodott, hiszen két évig külföldön volt. Remélem, a nézők kíváncsian várják, milyen a régi-új Bar­tha Zsolt.” (Fotó: RTL Klub)

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része