A Séfek séfe 2017-ben indult a TV2-n és azóta öt évad került képernyőre a produkcióból. Októberben Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója bejelentette, hogy 2024-ben érkezik a gasztro reality vadonatúj, 6. szezonja. Azóta nagy volt a csend a produkció körül, nemrég azonban egy friss hír érkezett róla.

A műsor egyik séfe, Krausz Gábor csütörtökön az Instagram oldalán jelentette be, hogy már forgatják a Séfek séfe 6. etapját. A Krausz által megosztott képről az is kiderült, hogy most is Wolf András és Vomberg Frigyes mellett lesz csapatkapitány, a műsorvezető pedig ezúttal is Ördög Nóra lesz. Arról azonban egyelőre nincs információ, hogy mikor kerül képernyőre a friss évad.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Krausz Gábor (@gabor.krausz) által megosztott bejegyzés

Leállították a Wednesday 3. évadának forgatását, mert kórházba került az egyik színésznő

Megvan, hogy mikor és hol lesz látható itthon az új Sandokan sorozat

Ezek a SkyShowtime legnagyobb júliusi újdonságai

Napokon belül elérhetővé válik a teljes Koviról szóló sorozat az RTL+-on

Kiderülhetett, hogy folytatódik-e a The Floor az RTL-en

Ma megszűnik a közmédia vezetőinek megbizatása