A Survivor 5. évada 2021 augusztusában debütált az RTL-en, és októberben ért véget Pintér Dániel győzelmével. Tavaly októberben a Big Picture konferencián Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese bejelentette, hogy két év után 2023-ban új évaddal jelentkezik a Survivor az RTL-en.
A túlélő reality 5. etapjában hírességek és hétköznapi emberek küzdöttek meg egymással, azonban nem volt annyira sikeres, mint a korábbi, civiles évadok. Feltehetően a médiavállaltnál emiatt dönthettek egy fontos változás mellett. Kiderült ugyanis, hogy a 6. szezonban ismét csak civilek mérkőznek meg a fődíjért. A készítők már várják a kalandvágyók jelentkezését, akik közül majd csak egy játékos nyerheti el a Survivor címet és a 20 millió forintos főnyereményt. A Survivor műsorvezetője idén ismét az Éjjel-Nappal Budapestből ismert Joe lesz.

Kiderült, hogy folytatódik-e a The Walking Dead egyik testvérsorozata

Vadonatúj előzetest kapott az Alien: Föld sorozat

Megvan, hogy mikor érkezik a The Last of Us 3. évada, ami talán az utolsó lesz

Magyar feliratos előzetes érkezett a Stranger Things 5. évadához

Leleplezték a Farm VIP 6. évadának versenyzőit
