Februárban kezdetét veheti az első Trónok harca spinoff pilot epizódjának forgatása, mely több ezer évvel az anyasorozat előtt játszódik és a Hősök korának végéről szól. A szériában érthető módon nem lesz benne senki az eredeti szereplők közül, az HBO azonban október 24-től nagy erőkkel kezdte el keresni a stáb tagjait. Az amerikai sajtó szerint több színesbőrű színészt is be akarnak válogatni a történetbe, a találgatások szerint azért, mert az egyelőre The Long Night címre hallgató széria részben Essosban fog játszódni.

A casting felhívás szerint több vadat alakító színész is látható lesz a szériában, illetve a napvilágot látott dokumentumból az is kiderül, hogy 2019 elején kezdik a testvérsorozat pilot epizódjának forgatását. A legfrissebb pletykák szerint igazi hollywoodi szupersztár lehet az előzményszéria első igazolása, melyet az a Jane Goldman készít, aki a Ha/Ver és több X-Men filmért is felelős volt. A spinoff munkálataiban természetesen George R. R. Martin is részt vesz, teljes évados berendelést pedig akkor kaphat a széria, ha az HBO tetszését elnyeri a pilot. (Fotó: HBO)

Az RTL leleplezte Az Árulók idei évadának újabb három játékosát

Kiderült, hogy mikor jön egy népszerű bűnügyi sorozat új évada a SkyShowtime-ra

Ez a 7 sorozat és film érkezik szeptemberben az Amazon Prime Videóra

Műsorváltozás lesz szombat este az X-Faktor miatt az RTL-en

Bejelentették Az Árulók 5. évadának következő három szereplőjét

Vérfagyasztó előzetest és premierdátumot kapott a TV2 új thrillersorozata