Az HBO 2015-ben mutatta be az Aranyélet első évadát, amely egy csapásra a nézők és a kritikusok kedvence lett. A siker miatt úgy döntöttek a tévécsatornánál, hogy nem követik az eddigi vetítési rendet, és két egymást követő évben is ugyanazzal a sorozattal jelentkeznek. Az Aranyélet 2016-ban képernyőre került második évada pedig tarolt és több díjat is nyert a Televíziós Újságírók Díján. Az HBO pedig ma bejelentette, hogy megkezdték a harmadik szezon forgatását, amely 2018-ban lesz majd látható. (Fotó: HBO)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés