Az év utolsó időszakában, az ünnepek alatt is érkeznek premierek az RTL fizetős, reklámmentes streaming szolgáltatójára, az RTL+-ra. November végén és decemberben négy sorozat és két dokomentumfilm kerül be a platform kínálatába. Érkezik többek között az Agymenők sztárja, Kaley Cuoco legújabb szériája, de látható lesz Julia Roberts és Sean Penn közös produkciója is.

Igaz történet alapján

November 30-án érkezik a Barátnő rendelésre (The Girlfriend Experience). A joghallgató Christine Reade egy neves chicagói jogász cégnél dolgozik gyakornokként, ugyanakkor mellékállásként eszkortnak áll és egyre jobban beszippantja a kétes világ. Motivációja mögött nem rejtőzik szegénység vagy különösebb trauma, egyszerűen élvezi a hatalmat és a kontrollt, párhuzamot húzva “nappali” énjével. Az amerikai drámasorozat 2016 és 2021 között 3 évadot élt meg.

hirdetés

December 7-én debütál az RTL+-on a Nacho. A 8 részes produkció Nacho Vidal, a híres pornószínész történetét mutatja be a kezdetektől, egészen a világhírnévig. A 2023-as spanyol sorozat középpontjában nem a hihetetlen pénzeket termelő iparág, hanem a benne dolgozó valódi emberek állnak, néhol komikus, néhol drámai mivoltukban.

A nemzet aranyai

Egy nappal később, 8-án jön az Agymenők sztárja, Kaley Cuoco főszereplésével az Igaz történet alapján (Based on a True Story) című krimivígjáték. Az első babáját váró Ava hatalmas rajongója a „true crime” műfajnak, barátnőivel él-hal a gyilkosságokkal foglalkozó podcastekért. Férje, az egykori tenisz sztár egzisztenciális válságban van, nem igazán tud kiteljesedni teniszoktatással töltött mindennapjaiban. A pár hirtelen felfigyel a rejtélyes vízvezeték szerelőre, aki lehet, hogy épp a környéken tevékenykedő sorozatgyilkos? A produkció 1. évada idén nyáron mutatkozott be Amerikában, azóta pedig már be is rendelték a 2. etapját.

December 12-én kerül fel az RTL+ kínálatába az On the Spot ajánlásával érkező Egy újságíró meggyilkolása (The Killing of a Journalist) című többszörös díjnyertes dokumentumfilm. 2018-ban brutálisan meggyilkolták Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságírót és menyasszonyát. Haláluk Szlovákiában a rendszerváltás óta nem látott mértékű tüntetéssorozatot váltott ki, ugyanis egy kiszivárgott aktából kiderült: az országot elképesztő mértékben hatja át a korrupció, és a hatalom már a gyilkosságtól sem riad vissza.

Gaslit – A Watergate botrány

20-án lesz elérhető a platformon A nemzet aranyai, a Kemény Dénes vezette legendás magyar férfi vízilabda válogatottat bemutató dokumentumfilm. A kivételes csapat tagjai 23 világversenyen 22 alkalommal álltak dobogón, 18 döntőt vívtak, melynek eredménye 10 arany és 8 ezüstérem. Úgy értek el világraszóló sikereket, hogy közben emberek maradtak; tehetség, munka, szerénység, akarat, alázat, humor és szeretet, ezek tették őket példaképekké.

December 22-én debütál a Gaslit – A Watergate botrány (Gaslit) című széria. A produkció a modern kori amerikai politika egyik legfontosabb történését veszi alapul. Az 1972-ben kirobbant ügy vezetett Richard Nixon amerikai elnök lemondásához, a sorozat fókuszában azonban nem az elnök, hanem a jobb kezének számító John Mitchell (Sean Penn) és felesége, Martha Mitchell (Julia Roberts) áll.

A következő hónapban érkeznek a Mad Men – Reklámőrültek befejező évadának epizódjai is. Az RTL+ előfizetői ezen felül decemberben követhetik többek között az Éden Hotelt, a Valami Amerika sorozatot, valamint az UEFA Európa Liga utolsó csoportkörös fordulójának meccseit.

hirdetés

Kiderült, hogy lesz-e 5. évada a True Detective-nek

Bejelentették, hogy mikor indul a Next Top Model Hungary a TV2-n

Kiderülhetett, hogy mikor érkezik a Star Wars egyik új sorozata a Disney+-ra

12 év után visszatér a Megasztár a TV2-re

Újabb 10 millió forintos bírságot kapott az RTL a Sztárbox miatt

Somos András távozik az ATV-től és felfüggeszti a televíziós tevékenységét