A Nyerő Páros az elmúlt évek legsikeresebb napi műsora és legnézettebb magyar realityje. A produkció első évada 2016-ban debütált az RTL Klubon és azóta – 2017-et leszámítva – minden évben új szezonnal jelentkezik a csatornán. A Nyerő Páros műsorvezetője az első etaptól kezdve Sebestyén Balázs, akinek az idei évben is Kabát Péter lesz a segítője. A reality hatodik évada ma 21 órakor indul az és mostantól minden hétköznap új adásokkal lesz látható az RTL Klubon.

A műsor megújult villájába most is 8 sztárpár költözik be: Megyeri Csilla influenszer, műsorvezető kilenc éve egy pár Molnár Zsolt vállalkozóval. Most ők is harcba szállnak, hogy bebizonyítsák: szerelmük mindent túlél. Törőcsik Dánielt az Éjjel-Nappal Budapestben ismerte meg az ország, azóta Európa-szerte híres tetoválóművész lett Németországban. Ő párjával, az egykori topmodell Bíró Beával hajt majd a győzelemre. Ringbe száll a győzelemért az X-Faktor második évadának ezüstérmese, Muri Enikő énekesnő, musicalszínésznő. Ötödik éve a Sugarloaf zenekar tagja, amelynek alapító-gitárosa, Tóth Szabi rockzenész, zeneszerző, producer egyben Enikő párja is.

A küzdelemben ott lesz Tóth-Hódi Pamela influenszer és férje, Tóth Bence építési vállalkozó, egykori futballista, de a Nyerő Páros címre hajt majd Madár Veronika színésznő férjével, az egykori vadászpilóta Landor Richárddal. Détár Enikő színésznő párjával, Kiss Péter angoltanárral vág neki a megmérettetésnek. Az X-Faktor felfedezettje, Zdroba Patrik énekes párjával, Bádoki Bettinával száll versenybe, hogy bebizonyítsák, kapcsolatuk kiáll minden próbát. Lotfi Begi DJ, zenei producer feleségével, Lotfi-Schadi Réka fodrász, divattervezővel küzd majd a Nyerő Páros címért.

A Nyerő Párosban nyolc sztárpár költözik be a megújult villába. A műsor során a győzelem titka ugyanaz, mint a jó párkapcsolatok esetében: csak az nyerhet, aki jól ismeri a párját és bízik a döntéseiben. A párok azonban nemcsak magukért, hanem egymás ellen is játszanak, bizonyos feladatokban pedig lehetőségük lesz akadályozni, hátráltatni az ellenfeleket. Emellett a szerelmeseknek a villában is ügyesen kell taktikázniuk, hiszen mindannyiuk számára a cél az , hogy ott álljanak az utolsó szimpátia-szavazáson és a végén az övék legyen a Nyerő Páros trófea.

Vajon az idei évadban melyik páros lesz a legsikeresebb a különböző játékokon és kik taktikáznak a legjobban? Milyen titkok derülnek majd ki a párkapcsolatukról? Kiderül mától hétköznap esténként az RTL Klubon és az RTL Moston.

(A cikket az RTL támogatta.)

Bejelentették, hogy mikor indul a TV2 vadonatúj realityje, a Párharc

Premierözön a Netflixen: 18 új sorozat, vagy friss évad érkezik októberben a streaming szolgáltatóra

RTL+: Még az idei évben fizetős streaming szolgáltatást indíthat Magyarországon az RTL

A magyar televíziózás 20 legendájáról szóló könyvet adott ki Radnai Péter

2023-ban is lesz X-Faktor - beszélgetés a műsor elmúlt 12 évéről a korábbi és mostani kreatív producerrel

Ez várható a Nyerő Páros ma induló 6. évadában (x)

Visszatér az ATV-re Gundel Takács Gábor díjnyertes vetélkedője (x)