A SkyShowtime júniusban is számos premierrel jelentkezik majd, azonban a streaming szolgáltató a májusi felhozatalhoz hasonlóan most is csak a legfontosabbakat jelenti be előre. Ezúttal 10 kiemelt produkciót mutatunk be, amelyek között megtalálható gengsztersorozat, Oscar-díjas vígjáték-dráma, életrajzi alkotás és egy veterán rendező legújabb akciófilmje is. 

Gengsztervilág (MobLand)

Június 2-án válik elérhetővé egy kanadai drámasorozat, a SkyMed 3. évada. A kilenc részből álló szezon ott veszi fel a fonalat, ahol a második etap véget ért. A légimentősök között fokozódik a belső feszültség, ami a csapat felbomlásával fenyeget. Ennek ellenére még több veszélyes küldetésben kell helytállniuk és néhány új jövevény is érkezik felkavarni az állóvizet. 5-én tripla epizóddal debütál A bűn árnyalatai (Shades/Matices), egy 8 részes, saját gyártású spanyol sorozat. Egy híres és karizmatikus pszichiáter hat páciensét egy távoli borászatba hívja, hogy befejezze a kezelésüket a saját módszerével, ám az események váratlan fordulatot vesznek. A sorozat egyik szereplője a magyar származású Elsa Pataky, a Halálos iramban-filmek egyik sztárja.

Június 8-től lesz megtekinthető a CTRL+ALT+Desire című háromrészes minisorozat. A megtörtént eseményeken alapuló bűnügyi dokumentum-sorozat fókuszában az Amato család áll, amelyről lehull az átlagos amerikai família álcája, amikor az egyik tagjára rábizonyítanak három gyilkosságot is. A bűnöknél maradva június 9-én a Gengsztervilág (MobLand) tíz epizódot számláló első évadának 1-2. része kerül fel a platformra. A további epizódok hetente válnak elérhetővé. Olyan sztárok főszereplésével merülhetünk el két, egymással harcban álló londoni család történetében, mint Tom Hardy, Pierce Brosnan és Helen Mirren.

Június 11-én a Snowpiercer – Túlélők viadala (Snowpiercer) 4. évada jön a Top Gun-filmekből is ismert Jennifer Connelly főszereplésével. Mind a 10 rész azonnal felkerül. Az események hét évvel azt követően játszódnak, hogy a világ fagyos pusztasággá vált. Az emberiség túlélői egy 1001 kocsiból álló vonaton élnek, amely folyamatosan mozgásban van egy világ körüli vasútvonalon. Az osztályharcokat, társadalmi igazságtalanságokat és a túlélés stratégiáit boncolgató sorozat Jacques Lob és Jean-Marc Rochette 1982-es képregénysorozatán, valamint az Oscar-díjas Bong Joon Ho 2013-ban bemutatott filmjén alapul.

Június 13-án a Blocco 181 2. szezonjával gazdagodik a streaming szolgáltatás felhozatala, amely a Gangs of Milano alcímet kapta. Az olasz drámasorozat Milánóban játszódik, és egy szerelmi háromszöget mutat be a bűnbandák közötti rivalizálás árnyékában. A nyolcfelvonásos második etapban a három központi karakter, Bea, Mahdi és Ludo egyedül próbálnak boldogulni, ám egy váratlan esemény hatására rájönnek, hogy az összefogás az egyetlen esélyük.

7 hónappal a hazai mozis premiert követően, június 19-től a SkyShowtime-on is elérhető lesz a díjnyertes Anora. A Mikey Madison főszereplésével készült vígjáték-dráma egy fiatal, brooklyni szexmunkás sorsát mutatja be. A lány megismerkedik egy oligarcha fiával és hirtelen felindulásból hozzámegy feleségül, ám amikor a hír eljut Oroszországba, a szülők elindulnak New Yorkba, hogy semmissé tegyék a házasságot. A filmet hat Oscar-díjra jelölték, öt kategóriában diadalmaskodni is tudott – elvitte többek között a legjobb filmnek és a legjobb női főszereplőnek járó szobrot is. Június 21-én debütál a szintén 2024-ben bemutatott Thelma című akció-komédia, amelynek címszerepében a 95 éves June Squibbet láthatják a nézők. Josh Margolin első rendezésében egy idős nő bosszút áll azon a telefonos csalón, aki az unokájának adta ki magát és átverte.

Június 24-én kerül fel az Ál/Arc-ot és a Mission: Impossible 3-at is jegyző John Woo 2024-es újdonsága, a The Killer, amellyel saját, 1989-es, azonos című hongkongi klasszikusát dolgozza át. A történet középpontjában egy Zee nevű titokzatos és hírhedt bérgyilkos áll, akit a “Holtak Királynőjének” neveznek a párizsi alvilágban. De amikor a nő megtagadja főnöke megbízását, ő maga válik célponttá. Mindezt olyan színészek közreműködésével élhetjük át, mint Nathalie Emmanuel, Sam Worthington és Omar Sy.

Szintén június 24-től jön a platformra a Dennis Quaid nevével fémjelzett életrajzi film, a Reagan. Az alkotás az Egyesült Államok 40. elnökének életútját tárja elénk a poros kisvárosból a hollywoodi csillogáson át egy nemzet irányításáig bezárólag. A produkció Viktor Petrovich, egykori KGB-ügynök elbeszélései alapján készült, akinek akkor fonódott össze az élete Ronald Reaganével, amikor az államfő még hollywoodi színészként felkeltette a szovjetek figyelmét.

A Disney+ júniusi újdonságairól itt, az RTL+ myár eleji premierözönéről pedig itt írtunk. Hamarosan bemutatjuk a Netflix, az HBO Max és az Amazon Prime Video következő havi premierjeit is.

Rendkívüli műsorváltozás lesz pénteken Scherer Péter halála miatt az egyik országos csatornán

Napokon belül véget ér az Éttermek csatája 1. évada az RTL-en

Hivatalos: új testvérsorozatot kap A Grace klinika

64 évesen elhunyt Scherer Péter

A TV2 Csoport közönségtalálkozót szervez az Exatlon Hungary 2026-os versenyzőivel

Vadonatúj funkcióval bővül az HBO Max