Az Ázsia Expressz 6. szezonja augusztus 31-én, vasárnap debütált a TV2-n. A produkció azóta hétköznap esténként jelentkezett új adással a csatornán. A mai napon azonban 6 hetet és 31 adást követően befejeződött a kaland-reality. A műsorban 10 sztárpár mérettette meg magát, de a végére csak 2 maradt versenyben. Most kiderült, hogy melyik duó viheti haza a főnyereményt.

Bódi Hunor és Bódi Megyer

Az Ördög Nóra által vezetett reality döntőjébe Barbinek Paula és Tallós Rita, valamint Bódi Hunor és Bódi Megyer jutottak be. Az Ázsia Expressz 6. etapjának fináléjában a két páros közül végül Bódi Hunor és Bódi Megyer győzedelmeskedett. Ez azt jelenti, hogy ők nyerték meg a 20 millió forintos fődíjat.

A produkció helyett október 13-tól a Házasság első látásra 4. szezonja kerül képernyőre, amelyről itt írtunk bővebben. 

November közepétől egy harmadik nagyszabású showműsort is képernyőre tűz a TV2

Herman Péter, az RTL korábbi kreatív igazgatója is indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Szabó Stein Imre megerősítette, hogy indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Ez a 9 sorozat és film érkezik novemberben az Amazon Prime Videóra

Jövőre 80 milliárdra csökken a közmédia állami támogatása – ennél azonban több pénzből gazdálkodhat

Távozik a Mokka egyik műsorvezetője, így búcsúzott a nézőktől