Nyáron a legtöbb csatorna ismétléseket szokott adni hétköznap esténként. Az RTL Klub viszont a Fókusz, Barátok közt, Éjjel-Nappal Budapest hármassal 9-ig, negyed 10-ig mindig új tartalmat tűzött képernyőre. Februárban azonban átkerült a Budapest az RTLII-re, így idáig nagy kérdés volt, idén mivel készül a csatorna. A Konyhafőnök új évada június 7-én ér véget, úgy néz ki, azonban kora esténként most sem ismétlésekkel várja majd a nézőket az RTL Klub.
Június 10-én Megtörve címmel egy vadonatúj török sorozatot indít az RTL Klub – tudta meg a SorozatWiki. A széria hétköznaponként 19:35-kor lesz látható. A török sorozatok az RTL Klubon általában délutánonként szoktak képernyőre kerülni, este hetente jelentkező több éve nem indult, napi pedig még sosem. A hazájában Carpisma címmel futó széria viszont eltér a szokásos török stílustól és megszokott szerelmi szálak mellett sokkal több az akciójelenet, így érdekesebb lehet a nagyközönség számára is.
A sorozat főszereplője Kivanc Tatlitug hazai nézők először az Ezel – Bosszú mindhalálig című szériában láthatták, mely az RTL Klubon és a Coolon volt látható korábban. Az elmúlt években több más Magyarországon is bemutatott török sorozat főszereplője volt. Rajta kívül Elcin Sangu (Szerelemben, háborúban), Melisa Asli Pamuk (Végtelen szerelem), Erkan Can (Piszkos pénz, tiszta szerelem), Alperen Duymaz és Hakan Kurtas is látható lesz az új különleges török produkcióban.