Németh Kristófot 1991-1997 között a Szomszédok Szász Kristófjaként ismerte meg az ország, majd 1999-től 2013-ig a Barátok közt egyik legnépszerűbb karakterét, Gézát alakította. Ezen kívül számos színházi szerepe volt és több filmben is játszott. Jelenleg a Fórum Színház igazgatója és a TV2-n két nagy műsorában is szerepel. A legbátrabb párosban keddenként párjával küzdenek meg a legdurvább kihívásokkal, míg a Korhatáros szerelem 2. évadában péntek késő esténként a főszereplő, Dávid apját alakítja. Németh elmondta, miért vállalták el a TV2 új realityjében való részvételt, hogyan készültek a megmérettetésekre. Mesélt arról, milyen volt a Máltai forgatás és szerinte miért érdekes ez a produkció. Ezen kívül beszélt a Korhatáros szerelembeli karakteréről és hogy milyen régi kapcsolata van Ónodi Eszterrel.

Miért vállaltátok el A legbátrabb párosban való részvételt?
Sosem gondoltam volna, hogy valaha felkérnek egy olyan műsorra mint A legbátrabb páros, és én igent fogok mondani rá. Amikor ismertették a koncepciót, és kiderült, hogy ebben párosok versenyeznek, akkor tulajdonképpen nem volt kérdés, hogy mi ezt a szerelmemmel, most már menyasszonyommal, Zitával, örömmel csinálnánk. Elmondták, hogy ez több lesz egyszerű bátorságpróbánál, a Magyarországon megszokott hasonló műsoroknál, és nem kell majd magalázó helyzetekre, gusztustalan dolgokra számítani. Egészen más típusú feladatok lesznek, amik egyaránt igénybe veszik az ember fizikumát és szellemi képességeit is.

Átbeszéltük Zitával, hogy belevágjunk-e, és mi ezt a kalandtúrát egyfajta párkapcsolati gyorstalpalónak fogtuk fel, ami megmutatja, hogy mi valóban, a legextrémebb helyzetekben is társai tudunk-e lenni egymásnak, erősítjük, vagy inkább gyengítjük egymást. Az volt csak a kérdés bennünk, hogy kik lesznek a többiek, erről viszonylag kevés információt tudtunk meg. A műsornak ugyanis az az egyik eleme, hogy a szereplőtársakkal szinte ott, a helyszínen találkozunk először.

hirdetés

Volt valami félelmetek?
Alapvetően egyikünknek sincsenek nagy félelmei, se tériszony, se klausztrofóbia, nagyon szeretünk vízben, a víz alatti világban lenni, és több extrém sportot is kipróbáltunk már. Azt gondoltuk, hogy kiknek való ez a műsor, ha nem nekünk? (nevet) Hihetetlen nagy kalandvággyal, magabiztossággal vágtunk bele, örömmel mondtunk igent, és komolyan elkezdtünk rákészülni. A feladatokat persze nem ismertük, de megpróbáltuk elképzelni, mik várhatóak.

A forgatásokat megelőzően mennyi idővel kezdtetek el felkészülni?
Egy-két hónappal előtte, a nyár így a munkáink mellett erről is szólt, mondhatjuk, hogy a hobbinkká vált (nevet). Aki még nagyon élvezte rajtunk kívül ezt az egészet, az a lassan 11 esztendős fiam, Lőrinc, aki azt látta, hogy két ilyen „szuperhőssel” él együtt, és ez is pluszban inspirált, hogy azt látja, mennyi mindent megteszünk Zitával egymásért, és a feladatért.

Hogyan zajlott a felkészülés?
Nagyjából elképzeltük, milyen feladatok lehetnek. Ez előtt is sokat sportoltunk, de elkezdtünk tudatosabban edzeni, fejleszteni magunkat, hogy minél többet kibírjunk. Megismerkedtünk a sziklamászással, az általános fizikumunkat is erősítettük, teniszeztünk, futottunk, konditerembe jártunk. Emellett elmentünk egy nagyon érdekes személyiségfejlesztő tréningre, aminek a lényege az volt, hogy az önkorlátozó hiedelmeket feloldja.

Az ember ugyanis saját magának teremti meg a legtöbb félelmét. Vannak, amik blokkolják abban, hogy bele tudjon vágni a kihívásokba, és vannak, amelyek a múltból eredeztethető rossz tapasztalat következtében, amiatt alakultak ki, mert nem tudtuk azt az élményt feldolgozni. Ezekben segített ez a tréning különféle lehetetlennek tűnő feladatokkal. Parázson jártunk, vagy egy nyílvesszőt a torkunk és egy fal közé szorítva kellett ketté törni. Veszélyesnek hangzanak, de szinte a fizika törvényeit meghazudtoló módon, olyan dolgokra is képesek voltunk a tréning során, amikre nem is számítottunk. A mi felkészülésünknek volt fizikai, mentális és extrém fizikai része is.

Felülmúlta a várakozásaitokat végül a forgatás, a környezet?
Magasan felülmúlta, nem csak a környezet, Málta, hanem az ijesztő és megdöbbentő feladatok tekintetében is. Ez a műsor azonban nem csak arról szólt, hogy az ember szembenéz és esetleg legyőzi a fizikai nehézségeket, a halálfélelmét, hanem kőkemény verseny is volt. Hét páros indult neki, és nem pusztán az döntötte el a helyezéseket, hogy ki hogyan hajtotta végre a versenyszámokat, hanem hogy a többiek hogyan szavaztak. Van ennek egy taktikai része is, és eléggé mulatságos lesz látni, milyen szövetségek köttettek és oldódtak fel, mit mondott az ember a másik szemébe, és mit a háta mögött.

Úgy tudom, Máltán nagyon meleg is tud lenni ilyenkor. Nem volt nagy forróság a forgatások alatt?
Olyannyira nagy volt, hogy nem is gondoltuk volna, hogy a napszúrás-veszély legalább akkora kihívás lesz, mint az, amikor felgyújtanak vagy megpróbálnak megfullasztani valamelyik feladatban. 42-48 fok volt a forgatás során, nem viccelek, a sziklák, a talaj visszaverte a hőt, árnyék pedig alig volt. Több mentős csapat vigyázott ránk és elárulhatom, hogy volt is dolguk.

Így a forgatások után, a sok megpróbáltatás után sem bántátok meg, hogy részt vettetek a műsorban?
Nem, sőt végtelen nagy örömmel gondolunk vissza rá. Bebizonyítottuk magunknak, hogy olyan páros vagyunk Zitával, akik végtelenül jól tudják támogatni egymást, és nem csak szerelem, hanem szövetség van köztünk. Néha azért megborzongunk, amikor eszünkbe jut egy-egy feladat, és nincs nap, hogy ne ugrana be egy emlék, vagy ne álmodnánk a forgatásról. Ez viszont inkább rám jellemző, és az tapasztaltuk a többi játékossal együtt, hogy a lányok ezt az egészet, a minket ért extrém helyzeteket sokkal jobban fel tudták dolgozni.

A pályád során több sorozatban szerepeltél, kezdve a Szomszédoktól a Barátok köztig. Ha jól tudom, a Barátok közt óta nem játszottál másban és a Korhatáros szerelemmel térsz vissza.
Nagyon örülök, hogy egy mondhatni félalvilági figura, Géza után most egy teljesen más karakterként tűnhetek fel a képernyőn, egy megint csak nagyszerű sorozatban, kitűnő színészkollégák között. Azt az emblematikus apafigurát alakítom, akiről eddig nagyon sok szó esett már a történetben, én játszom ugyanis a főszereplő srác, Kovács Tamás édesapját. Egy külföldön élő, meglehetősen jómódú, sznob apuka, a már megismert Ónodi Eszter férje leszek a történetben. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen mi Eszterrel évfolyamtársak voltunk, és ez volt az első alkalom, hogy együtt forgattunk, így emiatt is külön örültünk ennek a lehetőségnek, hogy egy szép családként mutatkozhatunk be.

A sorozatra eddig sem az volt a jellemző, hogy állóvíz lenne, de mi nekünk Eszterrel sikerül ezt a habzó vizet is még inkább felkavarni, elég jó sztorival érkezünk meg a történetbe. Isteni érzés volt hosszú idő után megint filmezni, a kamera előtt mint színész szerepelni. Nagyszerű időszak volt, hihetetlen izgalommal várom mind A legbátrabb páros, mind a Korhatáros szerelem adásait, két nagyon eltérő szerepkörben leszek látható a tévében. (Fotók: TV2)

A legbátrabb páros keddenként 19 órától, a Korhatáros szerelem péntekenként a Csak show és más semmi után, 22 órától látható.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban