85 éves korában meghalt Tordy Géza Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A szomorú hírt a színész családja közölte a Nemzeti Színházzal, akik a honlapjukon emlékeztek meg róla.
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/03/tordy_geza_meghalt.jpg)
(Fotó: Kollányi Péter / MTI)
Tordy Géza a pályafutását a kaposvári színházban kezdte. Később többek közt olyan színházak tagja volt, mint a Magyar Néphadsereg Színház, a Vígszínház és a Madách Színház, majd a veszprémi Petőfi Színház és a Budapesti Kamaraszínház főrendezője is volt. Színházi darabok mellett több sorozatban is látható volt, köztük a Presszóban, a Komédiásokban, Az öt zsaruban, a Glóbuszban, a Nyolc évszakban, A vörös grófnőben, valamint a Széchenyi napjai című szériában is, ahol ő alakította a címszereplő kapitányt. Egész estés produkciókban is szerepelt, ő formálta meg Baradlay Jenőt A kőszívű ember fiai filmadaptációjában, játszott az S.O.S. Szerelem!-ben és a Honfoglalásban is, de a tavaly megjelent Hadikban is látható volt.
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/canal_group_logo.jpg)
Újabb nagy nemzetközi streaming szolgáltató indul Magyarországon
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_nezettseg_29_forma-1_magyar_nagydij_mclaren.jpg)
29. heti nézettség - Hatalmasat tarolt a Forma-1: Magyar Nagydíj
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/sztarbox_2024_rtl_kozepsuly.jpg)
Ők 32-en lesznek a idei Sztárbox versenyzői - íme a teljes lista
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/11/farm_vip_s4_demcsak_zsuzsa_gaspar_zsolti.jpg)
Leleplezték a Farm VIP 5. évadának versenyzőit
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/ujratervezes_s4_tv2klub_kep.jpg)
Megvan, hogy mikor indul az Újratervezés 4. évada a TV2 Klubon
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/11/sztarbox_s2_rtl_musorvezetok_harmadik_adas.jpg)