62 éves korában meghalt Kovács László Stone. A szegedi zenész az nlc információi szerint egy héttel ezelőtt agyvérzést kapott, majd lélegeztetőgépre került, szervezete most azonban feladta a küzdelmet. Az énekes egy 2021-es interjúban elárulta, hogy korábban már átesett több infarktuson, volt trombózisa, később pedig elkapta a koronavírust is.
Kovács László Stone nevét 2012-ben ismerte meg az ország, a szegedi zenész ekkor szerepelt az X-Faktor 3. évadában. Keresztes Ildikó mentoráltjaként a 28 év felettiek csapatában bejutott a tehetségkutató élő show-jába, melyben végül ötödik helyezés ért el. Kovács László Stone énekelte a Pick Szeged indulóját, a kézilabda csapat a hivatalos Facebook-oldalán búcsúzott a zenésztől.

Jövő héttől átalakulnak az RTL hétköznap estéi – itt az új műsorrend

11. heti nézettség - Remekül indított A Nagy Duett

Újabb nagy, szinte minden napot érintő műsorváltozás lesz a TV2-n

Az Agymenők egyik fontos szereplőjéről fog szólni a sorozat vadonatúj spinoffja

Vadonatúj előzetes érkezett A szolgálólány meséje utolsó évadához
