Az Agymenők előzménysorozata, Az ifjú Sheldon 2017. szeptemberében mutatkozott be Amerikában a CBS műsorán, a csatorna pedig rögtön a pilot levetítése után 22 részre rendelte be az első évadot. Jelenleg a produkció a második etap 16. epizódjánál tart, még 6 rész van hátra a szezonból. A rajongóknak jó hír, hogy a CBS ma bejelentette, biztosan érkezik a szitkom 3. és 4. évadja is. Manapság egyre ritkábban fordul elő, hogy egy-egy amerikai csatorna rögtön két szezont rendel be egy sorozatból, a CBS-nél tehát nagyon bíznak Az ifjú Sheldonban.

Az ifjú Sheldon a 10 éves Sheldon Cooper kalandjait meséli el, aki Kelet-Texasban élve igyekszik beilleszkedni a gimnáziumban és próbál vallásos édesanyjával is kijönni. A főszerepben a Hatalmas kis hazugságokból ismert Iain Armitage-t láthatjuk, aki itt is kiemelkedően hozza a fiatal zseni karakterét. A CBS-nek szüksége van az olyan stabil nézettséget szállító szériákra, mint Az ifjú Sheldon, hiszen az Agymenők hamarosan befejeződik. Érdekesség, hogy szó van róla, hogy még egy Agymenők spinoffot berendelne a csatorna, erről azonban konkrét részletek még nem láttak napvilágot.

hirdetés

A TV2 leleplezte, hogy ki lesz az idei a Nagy Ő

Új török sorozat érkezik az egyik országos csatorna főműsoridejébe

Szinte biztos, hogy megszűnik két régi népszerű magyar csatorna

A világpremierrel együtt hozzánk is megérkezik a legújabb török sorozat

18 új sorozat, vagy friss évad érkezik júliusban a Netflixre

56 évesen elhunyt Julian McMahon, a Kés/Alatt és az FBI: Most Wanted sztárja

hirdetés