A Trónok harca egyik legnagyobb kérdése, hogy ki az az Éjkirály és milyen célból indult el Délnek, miután a Falat is elpusztította. A teória lényegében abból indul ki, hogy Bran képes a múltban vándorolni, ez a képessége pedig erősen köti a Háromszemű Hollóhoz. Már amikor lezuhan a falról, akkor információt szerez arról, hogy képes lesz repülni. Bran sokkal erősebb, mint a szimplán zöldlátó Jojen Reed és maga a Háromszemű Holló, hiszen mindkettejük erejét magáénak tudja. Ennek a két képességnek a kombinációjával tette tönkre Bran a fiatal Wylis elméjét, ezzel létrehozva Hodort, de a fiatal Ned Stark is észlelte Bran jelenlétét.

Elképzelhető, hogy mindezek hatására Bran úgy dönt, hogy megpróbálkozik a történelem újraírásával, ezért újra és újra visszamegy a múltba. Ellenben minden alkalommal kudarcot vall, végül pedig a bukásai miatt felveszi az Éjkirály személyiségét. Ebből következik, hogy az Őrült király elméje is ezért bomolhatott meg, mert Bran próbálta őt felkészíteni a Mások elleni csatára, a dolog vége azonban abszolút kudarc és halál lett. Egyes elképzelések szerint Bran egyik félresikerült időutazásának eredménye a Fal építése is, hiszen Építő Brandonként bebiztosítja, hogy az északiak sokáig biztonságban legyenek a Másoktól, ráadásul ő lehet az, aki meghagyja, hogy Deresben mindig lennie kell egy Starknak.

Ezt követően Bran tesz még egy próbálkozást, amikor ennél is régebbre utazik vissza, ennek során megszállja azt az embert, akiből az Éjkirály lesz. A misszió lényege tulajdonképpen az, hogy elkerülje a szörnyű Más-vezér megteremtését és, hogy az Erdő gyermekei átváltoztassák ezt a férfit. Amikor rájön hibájára és megpróbál visszamenni a saját idővonalára, rájön, hogy túl messzire ment vissza, így ahelyett, hogy nagy hőssé válna, a lények és saját erejének kombinációjával létrejön az Éjkirály, aki nem más, mint Bran Stark.

Erre utaló jel, hogy amikor Bran látja az Éjkirály megteremtését, olyan arcot vág, mintha maga is átérezné a férfi fájdalmát, amikor beleszúrják a tőrt. Illetve, ez után a látomás után hasonló pozícióban láthatjuk Brant, amikor visszamegy a jelenbe, hiszen egy fának dőlve, szinte kifeszítve ül. Mit gondoltok, valóban Bran Stark az Éjkirály? Nézzétek meg Wun-Wun videóját, mely két oldalról is megvizsgálja ezt az érdekes teóriát! A youtuber már korábban is készített hasonló témájú anyagot, érdemes megnézni a Sansa Stark haláláról szóló teóriát is!

Először egy színésztársa miatt örült, hogy bekerült A mi kis falunkba – interjú Schmied Zoltánnal

A Zivány egyes újabb fontos szereplője lesz látható az új előzménysorozatban

Megint későbbre tolták a budapesti Comic Cont, de az új időpontban is lesz Trónok harcás színész

Beharangozó videó érkezett a The Witcher 2. évadához

A hétvége erejéig újra elérhetővé tették a Diginél az Izaura TV-t és a Jocky TV-t

A Keresztanyu sztárjával indult új focis műsor a VIASAT6-on