A hazai tévécsatornákon az utóbbi időben elindított saját gyártású, heti, fikciós sorozatok nagy része egy külföldi széria adaptációja. A Társas játék és a Terápia egy-egy izreali, az Aranyélet egy finn, a Válótársak egy holland, míg A mi kis falunk egy szlovák produkciót vett alapul. Ezeket az eredeti verziókat azonban nem nagyon mutatták be náluk, bár az HBO elérhetővé tette többek között az Aranyélet finn alapját is magyar felirattal, de a magyar sorozat bemutatója után. Most viszont egy nagyon különös dolognak lehetünk szem és fültanúi.

Nyáron kezdték forgatni az RTL Klub számára Nagy Ervinnel a főszerepben a Tanár című sorozatot, melynek története egy iskolában játszódik és egy német széria, a Der Lehrer nyomán készítik, a várható premierje pedig jövőre esedékes. De ha idén ősszel tűznék műsorra, még akkor sem tudnák megelőzni a köztévét, ugyanis a Petőfi TV-n október 14-én, szombaton 20:15-kor bemutatják a német Der Lehrer első epizódját. Így hosszú idő után, talán a mostani sorozatkészítési lázban először fordul elő, hogy előbb nézhetjük meg az eredeti sorozatot, mint az abból készült magyar változatot.

Az idehaza majd Tanárok gyöngye címmel futó német sorozat 2009-ben indult, ám a második évadára egészen 2013-ig kellett várni. Azóta viszont már az ötödik szezonja is elkészült, ami pont idén tavasszal volt látható a német RTL-en és jövőre érkezik belőle a hatodik etap is.

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban