Az Aranyélet 2015 és 2016 őszén hatalmas sikert aratott és bátran kijelenthetjük, hogy az elmúlt évek legjobb magyar sorozata volt. Az HBO két év szünet után hozza el a folytatást és október 14-én elindul a széria 3., és egyben utolsó évada. A befejező 8 rész az HBO-n és az HBO GO-n is látható lesz, és a helyszíne szinte teljes egészében elköltözik a fővárosból. Januárban, egy hideg téli napon a csatorna meghívására kilátogattam a szezon egyik leglátványosabb forgatási napjára. Ottlétem alatt égő autót, durva lövöldözős jelenetet és egy nagyszabású rendőri akciót is láthattam. Ezen kívül a sorozat kreatív producerével, az egyik producerrel és a sorozat vezető kaszkadőrével is beszélgettem.

Az HBO-val kora délelőtt érkeztünk meg Mogyoród közelébe, a Hungaroring külső parkolójába, ahol a stáb kihelyezett központja volt. Onnan kisbusszal vittek tovább a pálya és az M3-as autópálya közötti útszakaszra, mely a Forma-1-es nagydíjhétvégék alatt a VIP út szokott lenni. A forgatások ideje alatt természetesen teljes egészében lezárták az utat. Azon a szakaszon, ahol az HBO stábja forgatott a megérkezésemkor egy félig kiégett autó volt, valamint körülötte további autók, és arrébb pedig a stáb teherautói és egyéb járművei.

A sorozatforgatásokhoz képest szokatlan módon rendkívül hideg volt, de nem is csoda, hisz január eleje volt. Az éppen hogy 0 fok feletti hőmérséklet azonban nem kirívó télen, az viszont igen, hogy ilyenkor dolgozzon egy stáb. A magyar sorozatokat szinte minden esetben késő tavasszal, nyáron vagy az ősz elején veszik fel. Ez nem csak azért van, mert ilyenkor kedvezőek az időjárási viszonyok, hanem azért is, mert a színészek a színházi szezon miatt nyáron sokkal könnyebben elérhetőek, így könnyebb megszervezni a forgatást. Krigler Gábor az HBO kreatív producere elmondta, hogy a záró szezon nagyjából első felét ők is nyáron vették fel, de az első két évad után mindenképpen szerették volna, ha más évszakban és időjárási körülmények között is zajlik az Aranyélet. Azt nem tudták megoldani, hogy teljes egészében a leghidegebb évszakban forgassák az évadot, de egy része kivitelezhető lett. Ilyenkor zordabb a külvilág és sötétebb képet ad, melyet szerettek volna a sorozat végén látványvilágban is megmutatni.

A helyszínen a főszereplők közül először Olasz Renátó vett fel egy fontos jelenetet. A történet szerint egy autó felrobbanása miatt Márkot szó szerint dróton rángatták és ezt rögzítették több szögből is. A jelenet rendkívül összetett volt, így kaszkadőr segítségét is igénybe vették. Ezt követően egy rövid átállás és egy még összetettebb jelenet felvétele következett. A kocsi ugyanis nem véletlenül robbant fel, több autóból is lőttek rá, valamint Márk karakterére is. Az égő jármű mögött külföldi maffiózók géppisztolyokkal tüzeltek az ifjabb Miklósi irányában. Nem sokkal később minden irányból készenléti rendőrök és általános rendőrök érkeztek, kisbusszal és autókkal, akik lefegyverezték a bűnözőket. A jelenet nagyjából másfél perces volt, rengeteg lövöldözéssel és rendőrautó fékcsikorgatással, miközben egész végig égett középen egy kocsi. Rendkívül látványos volt ezt élőben látni, az Aranyélet folytatására azonban nem az akciójelenetek lesznek a jellemzőek.

hirdetés

„Ahogy a második évad is egész más volt, mint az első, úgy a harmadiknál is nagyot változtattunk. Az utolsó szezonban egy teljes más világba kerülnek a hőseink, a helyi és a nagypolitika találkozása mentén. Ez már nem a Hollós gengsztervilága, hanem a fehérgalléros politikával való összefonódás” – mondta Krigler Gábor. Hollós helyét ugyan nem veszik át, de több korábbi szereplő is nagyobb színteret kap. „Gáll Feri karaktere még fontosabb lesz és Gáll Biankának is egy komolyabb szerepe lesz. Jakab Erika főhadnagy, Boros Zsuzsa államtitkár is többet lesz látható, valamint Zebegényi Géza is, akivel Mira dolgozik és az ágyat is megosztja. A sorozat azonban az elejétől a végéig a Miklósi család történetéről szól” – mesélte a kreatív producer.

Mivel ez lesz a záró évad, a nézők joggal várják el, hogy méltó befejezést kapjon a sorozat. Arra is kíváncsi voltam, mennyit készültek erre az íráskor. „Már a második évad végén pontosan tudtam, hogy mi lesz az a jelenet, amivel végül lezárjuk a szériát, így azt is, hogy milyen irányba kell, hogy elmenjünk. Mindig azt mondjuk, hogy kevés az idő az írásra, és ahogy az előző két szezont, ezt is egy kicsit más csapattal (Vancsik Péter vezető író mellett Tasnádi István és egy fiatal tehetség, Vanicsek Olivér alkották az írók csapatát – a szerk.) raktuk össze, de nagyon jó volt velük dolgozni. Úgy gondolom, ha több időnk is lett volna, akkor sem sikerült volna ennél jobban” – tette hozzá Krigler Gábor.

Mivel egy rendkívül összetett jelenetet forgattak aznap, több próbát követően, egymás után többször felvették közelről. Ekkor az égő kocsi mellől, az M3-as autópálya irányába rögzítették ezeket, így a lövöldözők és a később a mögöttük érkező rendőrök látszottak. Később távolabbról, Márk közeléből is rögzítették ugyanezt, melyen a már a kamera mellett, a Hungaroring felől érkező rendőrök is látszódnak. Rendkívül szervezetten, mindkét irányból ugyanakkor érkeztek és álltak meg, mintha egy valódi rendőri akció lenne. Elképesztően hangos fegyverropogás között, fék-csikorgatva megálló rendőrök, majd megadásra ordító hangok több oldalról. A jelenet rendkívül hitelesnek tűnt, elképesztően látványos volt, mert az HBO minden apró részletre odafigyelt.

A próbák során a vezető kaszkadőr magyarázta, hogy miképp álljanak meg a kocsival és nehogy kitakarják egymást, mert a valódi és profin kiképzett rendőrök ilyet sosem tehetnek. A fegyverek használatában is profi módon segítettek, hisz a magyar színészek/statiszták nem gyakran lövöldöznek ilyenekkel. Többször le is kellett állni és újrakezdeni egy-egy jelenetet, mert nem sült el valamelyik fegyver, vagy nem tudta azonnal használni az adott statiszta. De pontosan mivel lőnek ilyenkor és hogyan készítik elő ezeket a jeleneteket?

A vezető kaszkadőr a kérdésemre elmondta, hogy minden forgatáson kizárólag átalakított fegyverekkel, vaktöltényekkel lőnek, melyhez van egy ezt felügyelő külön fegyveres szakosztály. Ilyen felvételek során füldugót kell használniuk, mert halláskárosodást okozhat. Vannak olyan forgatások ahol úgynevezett airsoft fegyverekkel lőnek, melyeknek a hangját az utómunka során teszik rá. Az Aranyélet forgatásán azonban a hanghatások miatt ez nem jöhetett szóba. Itt a hangja pont ugyanolyan, mint az igazinak.

A forgatások során szinte végig égett az út közepén álló autó, illetve az elmondottak alapján az előző nap volt egy robbantás is. A felvételek elején azonban úgy tűnt, hogy nem maga a kocsi ég, melyre rá is kérdeztem: „Ezért a pyrotechnika részleg felel. A tűz egy gázcsőből jön, ami folyamatosan ég, így szabályozni tudjuk a tűz nagyságát és intenzitását, valamint azt, hogy milyen hosszan égjen. Az előző napi robbantást szintén az pyrotechnika részleg csinálta. A robbanószerhez – amit ők használnak -, szigorú engedélyek kellenek, és erre van külön speciális technikájuk, hogy miként dobják meg az autót és hogyan robbantják fel. A mi részünk főleg az volt, hogy Márkot helyettesítsük a jelenetben.”

A rendőrök sem igaziak, hanem a vezető kaszkadőrhöz tartoznak. „Akiket én hozok, ők nagyon sokszor voltak már ilyen jelenetben. Előre kiképezzük őket, megtanítjuk nekik azt, hogy a speciális egységek hogyan mozognak egymáshoz képest. Hogy tartják a fegyvert, mire figyelnek, hova néznek, vagy éppen ki a parancsnok. Nagyon hasonlít arra, ahogy ez a valóságban működik. Persze az, hogy ott hogyan történik, azt pontosan nem tudhatjuk, mert ezek az egységek az efféle információkat nagyon védik. Ennek ellenére az itt dolgozó srácok rendkívül profik ebben. Rajtuk kívül kitűnő sofőröket is hoztam, akik egy jelre be tudják csúsztatni az autót, hogy legyen dinamikája a megérkezésnek. Ezen kívül pedig statiszták is vannak, akiket a produkció hív, de ők is általában olyanok, akik forgattak már hasonló jeleneteket” – mesélte Kósa László kaszkadőrszakértő.

A jelenetek felvétele közben többször is túlságosan égni kezdett a kocsi, ezért folyamatosan készenlétben állt egy tűzoltóautó. Ezzel többször is odahajtottak és gyorsan eloltották a tüzet. Ezt olyankor is meg kellett csinálni, amikor átállás, vagy rövid szünet következett, hogy addig se égjen feleslegesen az autó.

Az ebédszünetet és az átállásokat leszámítva kora reggeltől késő délutánig forgatott a stáb. A napból már csak egy jelenet felvétele volt hátra, de előtte még a stáb, egy újabb nagyon fontos tagjával való beszélgetésem következett. Az Aranyéletnél két HBO-s producer van, Krigler Gábor, aki a történetért felel, illetve Závorszky Anna, aki pedig a gyártást felügyeli, így a Laokoon Film munkáját is. Ők a gyártó cég, ahol szintén két producerre van bízva a sorozat. Stalter Judit a céges pénzügyi feladatokért felel, Fodor Judit pedig a napi munkafolyamatokat és a forgatást felügyeli.

Az Aranyélet hazánk legnagyobb szabású sorozata, így kreatív mellett gyártó oldalról is hosszas előkészítést igényel. Fodor Judit elmesélte, hogy ő és pár kollégája annak ellenére, hogy csak júniusban kezdték meg a forgatásokat, már januártól dolgozott. A nagy stáb pedig áprilistól, két-három hónappal hamarabb csatlakozott be.

Ezután a rendőri és speciális alakulatokkal való forgatásoknál azt lehetne hinni, hogy senki sem igazi, de ez nem így van. „Ha TEK-esek láthatóak a produkcióban, akkor előfordulhat, hogy leszerelt kommandósokkal dolgozunk, katonai szakértőn keresztül lehet ilyen szolgáltatást igénybe venni. A rendőrök statisztikák vagy kaszkadőrök szoktak lenni és a rendőrautók is felmatricázott civil autók. A Készenléti rendőröket viszont esetenként szintén igényelni szoktuk, de inkább csak jármű szinten, ugyanis nem mutathatjuk az arcukat. Viszont ilyen esetben sem biztos a jelenlétük. A mai napra például megkötöttük velük a szerződést, de tegnap kivezényelték őket a határra, ezért az utolsó pillanatban kellett máshonnan szereznünk járműveket. A leszerelt kommandósok esetében ilyen probléma nem szokott lenni és mivel alapból maszkban vannak, ezért mutatni is tudjuk őket” – mesélte a producer.

Az Aranyélet stábjának munkáját azonban nem csak a hideg nehezítette meg. Az első és a második évad budapesti központú története után a harmadik szezon szinte teljes egészében vidékén játszódik. Az új helyszín a Dunakanyar, de eredetileg Magyarország egyik másik jellegzetes és gyönyörű vidéke lett volna a fókuszban.

Fodor Judittól megtudtam, hogy a befejező etap sztorija eredetileg a Balatonra íródott. Az előkészítés első szakaszában azonban kiderült, hogy ez több szempontból is nehézségekbe ütközik gyártásilag. Egyrészt 120 ember elszállásolása anyagilag megterhelő és szinte kivitelezhetetlen lett volna a nyári csúcsidőben, úgy hogy még a vizes vb is ott volt 2017-ben, másrészt rendkívül messze van Budapesttől, ami a színészek és a váratlan helyzetek kezelése miatt lett volna nagy kihívás. Az első terepszemlék után kiderült, hogy az a falu, ami az egyik fő helyszín lett volna, végül nem adott engedélyt a forgatásra. Körvonalazódott az is, hogy a költségvetésnek arányaiban nagyobb részét vinné el a háttér költség, így kevesebb jutna a vászonra. Mire azonban ezek mind kiderültek, már elkészültek a forgatókönyvek, sürgetett az idő, el kellett indítani az előkészítés második szakaszát, viszont nem volt meg Miklósiék új közege, ami mindennek az alapja. Miután a forgatást elhalasztani nem lehetett, ezért a HBO és a Laokoon Filmgroup producerei közösen keresték a lehető leghatékonyabb megoldást.

Végül a producer felvetette, hogy tegyék át az egész helyszínt a Dunakanyarba. A HBO, a rendezők és az operatőr is nyitottan állt az elképzeléshez. Dyga Zsombor vezető rendező több napra oda is utazott és azonnal meglátta a lehetőséget a helyben, úgy gondolta adaptálható a sztori, bár nyilvánvaló volt, hogy át kell írni a forgatókönyveket. Krigler Gábor és Angyalosy Eszter forgatókönyv fejlesztőnek az első 4 epizódra két hetük volt. Ez nagyon kevés idő, de mégis jól megoldották. Hamar megtalálták a fő helyszíneket, az engedélyeket is megkapták, így végül megoldódott az összes fentebb felsorolt probléma. Sok szempontból jobb helyszín a Dunakanyar és a történethez is jobban illik.

A produkciós szemszög után Krigler Gábor kreatív oldalról elmondta, hogy vizuálisan sem volt kibékülve a Balatonnal. Kérte Marosi Gábor vezető operatőrt, hogy mutassanak mást, mint a többi Balatonnál játszódó produkció, de nem igazán tudták kitalálni, hogyan lehetne. Ezért is örült annyira, amikor Fodor Judit felvetette a Dunakanyart, mert összességében sokkal jobban fog kinézni így az Aranyélet. Sőt, sokkal kevesebb produkció is játszódik itt, mint a Balatonon, így érdekesebb is ennek a világát bemutatni. A kreatív producer szerint a forgatókönyvek átírása azért nem jelentett akkora problémát, mert Magyarországon belül hasonló emberek és politikai kultúra van és jelentős dolgokat nem kellett módosítani.

Késő délután a forgatási nap végén az utolsó jelenetben már Thuróczy Szabolcs is megjelent. A különböző rendőri szervek által letartóztatott maffiózók a földön feküdtek, majd Miklósi Attila egy autószállítóval érkezett meg. Az, hogy pontosan mi történt, azt a spoilerek miatt nem árulhatom el, de ennek a jelenetnek is volt egy különlegessége. A rendőr őrmestert maga Krigler Gábor alakította, aki meglepően hitelesen volt a szerepben.

„A legtöbben, akik kívülről voltak benne a produkcióban, feltűntek már az Aranyéletben, így engem is évek óta noszogattak, hogy szerepeljek. Az utolsó évadra aztán hagytam magam rábeszélni, de mondtam, hogy akkor már nem szeretnék csak statiszta lenni, hanem egy rendes szerepet kérek. Nagyon élveztem a kamera másik oldalán lenni és meglepő módon nem is izgultam. Lehet, hogy valami karrierlehetőség felcsillant most számomra” – zárt viccesen a kreatív producer.

Több mint 7 órát voltam a helyszínen és annak ellenére, hogy végig nagyon hideg volt, nagyon izgalmas volt látni a munkálatokat. Sok sorozat forgatásán jártam már – minden hazai és egy-két külföldi csatornát érintve -, de ennyire látványos akciójelenet felvételén még én sem voltam. Krigler Gábor, Fodor Judit és Pinczés-Pressing Ádám, az HBO sajtósa igyekezett minden kérdésemre válaszolni és minden részletét megmutatták a rendkívüli forgatásnak, melyet utólag is nagyon köszönök! Az Aranyélet 3. és egyben mindent lezáró évada október 14-én érkezik az HBO-ra és az HBO GO-ra, így már nem kell sokat aludni a várva várt folytatásig. (Fotók: HBO/Sághy Tímea)




















hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna