Legutoljára, amikor megpróbálták elkészíteni a Halo című rendkívül népszerű videojáték kisképernyős adaptációját, egy középszerű digitális sorozat lett a végeredmény. Most a Showtime amerikai prémium csatorna vágja bele a fejszéjét ugyanebbe a kemény fába, 10 részt rendeltek be a Halo tévésorozatból. A készítő a korábban az Awake-ért is felelős Kyle Killen lesz, jó pár epizód rendezéséért pedig az a Rupert Wyatt fog felelni, aki A majmok bolygója: Lázadást is készítette. A történet a 26. században játszódik majd, hardcore sci-fi produkcióról beszélünk, melyben az emberiség egy idegen fenyegetéssel, a Covenanttal találja magát szembe.

A sorozat készítése 2019-ben kezdődhet meg, az egyik executive producer pedig Steven Spielberg lesz. Eredetileg a Halo játékot az XBox szerette volna feldolgozni, még 5 évvel ezelőtt, terveik azonban összedőltek. A Showtime előtt nagy lesz a kihívás, hiszen az HBO-nak ott van a Westworld, a Netflixnek az Altered Carbon, az Amazonhoz nemrég a The Expanse jogai kerültek, de ha a csatorna tisztességesen összerakja, akkor a Halo is nagy durranás lehet sci-fi fronton.

hirdetés

Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján

Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója

Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője