Október 3-án elindul a Comedy Central Family nevű magyar csatorna, mely főleg családi vígjátékokkal foglalkozik majd. Október 6-tól pedig 20:00-kor mutatkozik be a Hallatlan (Speechless) című új sorozat, melynek egyik főszereplője egy olyan 19 éves színész, aki cerebrális parézisben szenved. A csecsemőknél kialakuló betegség megakadályozza Micah Fowler karakterét abban, hogy szavakkal poénkodjon, ennek ellenére komoly tényezője a produkciónak.

Fowler egy olyan gimnazista fiút játszik, aki tolókocsiban kénytelen élni az életét, emellett pedig egy, a fejére erősített LED-es lámpával mutogatja egy szótáblán, amit mondani akar. Ahhoz, hogy a gondolatait kifejezze, segítségre van szüksége, “felolvasója” pedig a nagydarab, helyenként faragatlan Kenneth lesz. Ritkán látni olyan sorozatot, ahol a színész és a karaktere ennyire közel állnak egymáshoz, itt viszont a vígjátékok tipikus eszközeivel kapunk leckét arról, hogy vannak olyan emberek, akik több figyelemre szorulnak, ettől azonban még ugyanolyanok, mint bárki más.

A Hallatlan főszereplője már kiskora óta a színészkedéssel akart foglalkozni, karrierje során feltűnt például a Szezám utca című kultikus műsorban is. 2013-ban jött el az áttörés Micah Fowlernek, hiszen szerepet kapott a Nyárutó című filmben, melynek Kate Winslet és Josh Brolin volt a főszereplője, 2016-ban pedig már hetente láthatta a közönség a Hallatlan című új, ABC-s szitkomban. A People magazinnak a színész úgy nyilatkozott, hogy épp betöltötte a 18. életévét, amikor megtudta, hogy szerepelhet a szitkomban. Így ez volt az eddigi legjobb szülinapi ajándékja.

hirdetés

Érdemes tudni, hogy JJ, akit Fowler játszik a sorozatban, a betegség egy komolyabb verziójától szenved, a színész a valóságban – komoly erőfeszítések árán – képes a beszédre. Micah több újságnak is elmondta, hogy főleg emiatt jelent kihívást számára a szerep. Micah Fowler nagykövetként is azon dolgozik, hogy felhívja a figyelmet a cerebrális parézisre, a Cerebral Palsy Foundation minden Hallatlan rész után posztol egy rövid cikket vagy videót a betegségről. Micah Fowler egyike annak a kevés színésznek, akik Amerikában országos csatornán játszhatnak, főműsoridőben, súlyos betegségük ellenére is. A színész nagy vágya egyébként, hogy a Star Warsban vagy egy Marvel filmben szerepeljen.

(A cikket a Viacom támogatta.)

hirdetés

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

17. heti nézettség - Az elmúlt évek legsikeresebb hétköznapi műsora lett a Házasság első látásra

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre