2008 áprilisában indult a Showder Klub és azóta már 31 szezon került belőle képernyőre. Az első 14 évada 2014 decemberéig bezárólag az RTL Klubon volt látható, majd 2015 tavaszától az RTLII-n folytatódott, 2022 őszétől pedig ez az egyetlen saját gyártású műsor, ami megmaradt a humorcsatornává váló RTL Kettőn. Az elmúlt 16 évben a Showder Klub egyik legnépszerűbb fellépője Dombóvári István volt. A humorista azonban pénteken a Facebook oldalán jelentette be, hogy távozik a műsorból.
“Kedves mindenki!
16 év után elköszönök a Showder Klubtól!
Nem vesztem össze senkivel, nem rúgtak ki, egyszerűen lejárt a szerződésem, amit én már nem szerettem volna meghosszabbítani.
Nem akartam csak úgy eltűnni, az utolsó adásomban személyesen is el fogok búcsúzni!
Nagyon sok mindent köszönhetek ennek a műsornak, mindig hálás szívvel fogok gondolni rá.
Továbbra is várok mindenkit sok szeretettel önálló estjeimen az egész világon”
– fogalmazott a humorista.
Mivel azt írta, hogy az utolsó adásában személyesen is elbúcsúzik majd a nézőktől, vélhetően a Showder Klub következő, tavaszi évadában még látható lesz.
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/canal_group_logo.jpg)
Újabb nagy nemzetközi streaming szolgáltató indul Magyarországon
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_nezettseg_29_forma-1_magyar_nagydij_mclaren.jpg)
29. heti nézettség - Hatalmasat tarolt a Forma-1: Magyar Nagydíj
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/sztarbox_2024_rtl_kozepsuly.jpg)
Ők 32-en lesznek a idei Sztárbox versenyzői - íme a teljes lista
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/11/farm_vip_s4_demcsak_zsuzsa_gaspar_zsolti.jpg)
Leleplezték a Farm VIP 5. évadának versenyzőit
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/ujratervezes_s4_tv2klub_kep.jpg)
Megvan, hogy mikor indul az Újratervezés 4. évada a TV2 Klubon
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/11/sztarbox_s2_rtl_musorvezetok_harmadik_adas.jpg)