Szeptember 6-án rajtolt el a 2025-ös Megasztár a TV2-n, Szépréthy Roland és Ördög Nóra műsorvezetésével. A nagyszabású tehetségkutató zsűrijében ezúttal Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti foglal helyet. A produkció azóta minden szombat este látható a csatornán, október utolsó hétvégéje óta pedig már az élő adásokat követhetik a nézők. Most kiderült, hogy az elmúlt hetek eseményei után az egyik zsűritag, Curtis részvétele nélkül folytatódhat a műsor.

A legutóbbi adásban Curtis elbúcsúzott az utolsó versenyzőjétől, Kökény Lalitól is. Emiatt ő az egyetlen mester, aki saját énekes nélkül vágott volna neki a Megasztár elődöntőjének most szombaton. Curtis azonban az alább látható videóban azt nyilatkozta, hogy nem tervez részt venni a Megasztár további adásaiban. A zsűritag azzal indokolja döntését, hogy többek között megelégelte az őt ért támadásokat és kritizálásokat, valamint felháborították őt a nézők döntései a mentoráltjaival kapcsolatban. Curtis elmondta a felvételen, hogy vállalja a kötbérrel járó következményeket is.

A TV2 Csoport egyelőre nem reagált a sztár kijelentéseire.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Megasztár (@megasztartv2) által megosztott bejegyzés

Premierözön a Netflixen: 20 új sorozat vagy friss évad érkezik augusztusban

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Újabb sztárral bővült a Harry Potter-sorozat szereplőgárdája

Napokon belül indul a Don Matteo 14. évada a TV2 Csoport egyik csatornáján

Hátborzongató előzetest kapott a Netflix népszerű krimisorozatának új évada

Kiderült, hogy Györgyi Anna miért távozott A mi kis falunkból