Sztarenki Dóra az elmúlt hetekben szombat esténként 21 órakor az RTL Klub Mellékhatás című sorozatában és a Made in Karantén tehetségkutatójában volt látható. A színésznő elmesélte, hogyan választották ki másodszorra Anna szerepére. Kifejtette, mit gondol a Mellékhatás-beli karakteréről és milyen közös tulajdonságai vannak vele. Elmondta, hogy mi a véleménye a béranyaság kérdéséről és, hogy szerinte helyes-e a magyarországi tilalma. Mesélt a több hónapos forgatás nehézségeiről és érdekességeiről. Elmesélte, hogy milyen volt tavaly ősszel szerepelni A Konyhafőnök VIP-ban és hogyan élte meg azt, hogy megnyerte a műsort. Beszélgettünk arról, hogy miért vállalta a karantén tehetségkutatóban való zsűrizést, hogy milyen színészként megélni a mostani koronavírus járványt és hol lesz látható a jövőben.

Hogyan kaptad meg Anna szerepét a Mellékhatásban?
Elő körben nem én kaptam meg a szerepet, hanem egy másik színésznő. A pilotot vele forgatták le. Ez követően jött egy újabb casting, amin már engem választottak ki. Óriási csalódás volt, amikor először nem engem választottak, mert úgy éreztem, hogy nagyon passzolna hozzám. Nagyon örültem, amikor mégis lehetőséget kaptam a sorozatban, mert az első perctől nagyon szerettem volna ezt a munkát. Amikor először beleolvastam a Mellékhatás forgatókönyveibe, azt gondoltam, hogy végre egy jó írás!

Mit gondolsz a karakteredről és hogyan jellemeznéd?
Önfejű nő, akinek nagyon erős az igazságérzete. Ez utóbbi közös vonásunk, mert a saját személyiségemre is jellemző. Azt gondolom, hogy Anna egy sodródó ember, aki rettenetesen próbál megfelelni, ezért olyan dolgokat is kénytelen megtenni, amik magától az eszébe se jutnának. Ez a csapongás nagyon jellemző rá, de eközben karakán és energikus, aki kiáll azokért, akiket szeret. Könnyen azonosulok vele, mert az igazságtalanságot és a tehetetlenséget én is nehezen viselem. Talán a küzdeni akarás még az, ami nagyon szimpatikussá teszi számomra Annát. A Mellékhatás rendezőjével, Kovács Dániel Richárddal jól megértettük egymást és engedte, hogy saját magamból is hozzátegyek a karakterhez. Együtt keltettük életre Annát annak alapján, amit a sorozat írói kitaláltak.

Mit gondolsz a béranyaságról és arról, ahogy ezt a sorozat feldolgozza?
Nagyon örültem, amikor elolvastam a forgatókönyvet és láttam, hogy ez lesz a központi témája. Úgy éreztem, hogy végre egy olyan fikciós sorozatban szerepelhetek, amely társadalmi kérdéseket is felvet. Nem feltétlenül az a lényeg, hogy a Mellékhatás valami mellett kiálljon, vagy valami ellen felhívja a figyelmet, hanem egyszerűen fontos közéleti problémákkal foglalkozik. Magyarországon is lényeges ilyen problémákkal foglalkozni, még akkor is, ha a koronavírus-járvány miatt éppen egy kicsit elsikkad. Itthon, ahol egyes körökben még az is szitokszónak számít, hogy egy baba lombik-programban született, beszélni kell az ehhez hasonló témákról. A béranyaság egy illegális tevékenység, de ettől függetlenül még létezik. Nagyon sok embernek nem lehet másképp gyereke!

hirdetés

Neked mi a személyes véleményed a béranyaságról és annak tiltásáról?
Nagyon sok aspektusa van ennek a kérdésnek. Bizonyos dolgokat nem kell feltétlenül tiltani, hanem inkább a szabályzásukat kéne megoldani. Fontosnak tartom, hogy bizonyos tevékenységekre ne lehessen például rákényszeríteni embereket. Olvastam egy olyan történetet, amely arról szólt, hogy nem lehetett egy párnak másképp gyereke, csak ha valaki más kihordta. Így viszont genetikailag a saját gyermekük született meg. Sokszor előfordul, hogy valaki családon belül felajánlja, hogy ezt az elképesztő szívességet, vagy áldozatot megteszi az adott párért. Szabad gondolkozásúnak tartom magam, úgy vélem, hogy minden, ami merev tiltás, nem feltétlenül jó. Haladni kell a korral. Egyre több nő meddő, problémáik vannak azzal, hogy teherbe essenek, igenis fontos foglalkozni a lehetséges opciókkal, amik ezt segítik. Erről jelenleg még nincs sok értelme Magyarország viszonylatában beszélni, ahol a pároknak egy örökbefogadás is egy hosszas és idegtépő procedúra.

Több hónapig forgattátok a Mellékhatás első évadát. Milyenek voltak a felvételek és hogyan élted meg a többi munkád mellett?
Valóban több hónapon keresztül dolgoztunk a sorozaton és mellette színházi szerepeim is voltak. Nagyon szerettem forgatni, jó volt a csapat és az egész stáb. Végig jól éreztem magam, a karakterem szimpatikus volt, így mindig nagy élmény volt a bőrébe bújni.. Jó szívvel gondolok vissza a forgatásra, bár mivel télen is dolgoztunk, néha nagyon fáztam. Általában a forgatásokon így van, az ember nagyon fázik, vagy nagyon melege van. Az első napomon a tetőn voltam, ott kellett mászkálni a peremen. Nekem nincsen tériszonyom, de nagyon brutális volt felállni egy tízemeletes ház tetejére és onnan lenézni. Az is elég kemény volt, amikor színésztársamat – Orbán Leventét – a söröskorsóval fejbe kellett vágnom. Nem szoktam izgulni forgatáson, de ezeknél a jeleneteknél azért remegett a lábam. Nem tudom, hogy a fáradtság miatt-e, de sokszor előfordult, hogy a kollégákkal pukkadoztunk a nevetéstől. Amikor Annát eljátszottam, voltak teljesen spontán gesztusok, amelyek kijöttek belőlem és nagyon jókat nevettünk rajtuk. Nem tudom, hogy a képernyőn keresztül ez átjön-e.
Az RTL Magyarország alábbi videójában az első epizód kocsmai verekedése hasonlítjuk össze a forgatókönyv és a végleges változat segítségével:

Az elmúlt években az egyik kritikailag legelismertebb sorozat az Aranyélet volt, a Mellékhatást is nagyon sokan dicsérik, mennyire érzed ennek az örökösének?
Ez egy nagyon jó dolog, hogy összehasonlítják egy HBO-s sorozattal. Azt tudni kell, hogy az RTL Klubhoz hasonló kereskedelmi csatornák teljesen más büdzsével dolgoznak, mint egy HBO. Óriási dicséretnek kell venni, ha a Mellékhatást az Aranyélethez hasonlítják. Gosztola Ábris gyönyörűen fényképezte a Mellékhatást, nekem nagyon tetszik a sorozat képi világa. A stílus, amit operatőrként megvalósított, sokat hozzátett a produkcióhoz.

Tavaly szerepeltél A Konyhafőnök VIP-ban is, hogy jött ez a lehetőség?
Az RTL megkeresett, hogy lenne-e kedvem szerepelni ebben a műsorban. Mondtam nekik, hogy szívesen, de annyira azért nem tudok jól főzni. Biztosítottak róla, hogy előtte lesz lehetőség pár napot gyakorolni és, hogy küldenek át videókat, illetve kötelező olvasmányt, ami segíthet. Úgy voltam vele, hogy úgyis régi vágyam volt, hogy megtanuljak rendesen főzni, most pedig rá leszek kényszerítve. Álmomban nem gondoltam, hogy a középdöntőnél tovább is eljutok.

Milyen érzés volt megnyerni?
Nagyon jó, mert nem gondoltam, hogy megtörténhet.

Ezzel a hozzáállással tényleg vicces így belegondolni.
Az esélytelenek nyugalmával mentem el a műsorba. Talán számított az is, hogy egészen az utolsó pillanatig nem akartam nyerni. Amikor elindult az a nap, amikor már csak hárman voltunk, arra gondoltam, hogy vagy essek ki most, vagy akkor nyerjem már meg. A fináléban lement a három óra főzés és arra gondoltam, hogy amit én most megcsináltam, arra soha életemben nem gondoltam, hogy képes leszek. Amikor kimondták a nevem, hogy megnyertem, zúgott a fejem és azt se tudtam, hogy hol vagyok. Teljes eksztázisba estem, arra sem emlékszem, hogy pontosan mit mondtam az adásban.

Az utóbbi hetekben szombatonként nem csak a Mellékhatásban láthattunk, hanem a Made in Karantén című karanténműsorban is. Hogyan kerestek meg és hogyhogy elvállaltad?
Három hete tartott a karantén, leállt az élet és bezártak a színházak is. Ültem a teraszon, napoztam és azon gondolkoztam, hogy vajon mi lesz velünk? Megcsörrent a telefonom és kérdezték, hogy valószínűleg lesz ez a műsor, és mit szólnék, ha esetleg zsűritagként számítanának rám. Lenne egy minimális casting, de ők főleg bennem gondolkoznának. Megtiszteltetésnek éreztem, hogy a zsűribe hívnak, ilyet korábban még nem csináltam, teljesen más műfaj, mint amiben engem a közelmúltban a nézők láthattak. Ismeretlen terep volt. Azt éreztem, hogy mivel semmi munkám, ezért jól is jön a lehetőség. A Mellékhatás most megy a tévében, de az egy régi munka ugyanis tavaly vettük fel. Az emberek látnak a képernyőn és azt gondolják, hogy hú, milyen elfoglalt vagyok, pedig ez nem így van.

Milyen volt zsűritagnak lenni?
Nekem nehézséget okozott, hogy ismeretleneknek meg merjem mondani a véleményemet. Ha például valaki nagyon rossz, azt is úgy közöljem, hogy közben ne tiporjak a lelkébe. Itt nem csak arról van szó, hogy véleményezni kell a látottakat, hanem hozzá kell tudni szólni mindenhez. Ebben Gáspár Laci és ByeAlex már nagyon profik. Ők bárkire bármit tudnak mondani. Az X-Faktorban nagyon megedződtek és olyan szintre fejlesztették ezt, hogy nem nagyon lehet őket zavarba hozni. Sok helyzetben azt éreztem, hogy huuu, erre mit lehet mondani? Jó volt figyelgetni őket, mert sokat lehetett tőlük tanulni.

Egyre többet szerepelsz tévés produkciókban, ez tudatos irány részedről?
Nem tudatos, így hozta az élet. Volt olyan év, amikor úgy jött ki a lépés, hogy egymást követően három mozifilmben is benne voltam. Azóta nem forgattam mozifilmet, nem tudom, hogy ez min múlik. Ezek a lehetőségek találtak meg. Örömmel dolgoznék újra mozifilmben, de akár kisfilmben is.

Színészként hogy éled meg a karantént? Nincsenek mozik, leállt a legtöbb forgatás, nincs színház?
Próbálom a pozitív oldalát nézni, hogy végre van időnk magunkkal foglalkozni. Mostanra több, mint tíz hete tart ez, így kipihentem magamat. Dolgozok azért, nem állt le teljesen az élet, de nagyon hiányzik a színházi környezet. Nagyon sok előadásom lett volna, áprilisban több mint húsz. Májusban is viszonylag sokat játszottam volna. Nekem a színháznál nincs fix bérem, annyit keresek, amennyit dolgozom és az előadások után szoktam megkapni a pénzemet. Ha éppen nem dolgozok, akkor semennyit nem keresek. Így a félretett pénzemből tudok gazdálkodni, amihez nem feltétlenül akartam volna hozzányúlni. Szerencsés vagyok, mert a megtakarításaimnak köszönhetem, hogy nem nagyon kell aggódnom, ha bármi váratlan történik. Viszont nagyon hiányzik, hogy rendesen dolgozhassak. A legnehezebb, hogy semmit nem tudunk biztosra. Senki nem tudja kijelenteni, hogy szeptember 1-től elindul a színház, mert kiszámíthatatlan a helyzet. Semmit nem tudunk tenni, csak várni és reménykedni.

Hol leszel látható a jövőben?
Van egy külföldi sorozat, amit forgattam, mielőtt leállt volna az egész, de erről a munkámról nem is mondhatok többet. Emellett most a Digic Picturesnél motion capture-ös dolgokat forgatunk, az pedig számítógépes játékhoz lesz animáció. A mozgásom segítségével lehelünk tulajdonképpen életet az animált karakterek mozdulataiba. Új, színházi bemutatókról egyelőre szó sincsen. A nevem Mary Page Marlowe-t, amelyet a Centrál Színház mutatott be, átvisszük novemberre és tulajdonképpen újra bemutatjuk. Arra számítok, hogy a futó darabjaim egy része megy majd tovább, de a színházak erősen szelektálni fognak és csak azokat fogják átvinni a következő szezonba, amelyek rögtön pénzt hoznak. A jövő kérdése még az is, hogy lesznek-e nézők.

A Mellékhatás 9. epizódja ma este 21 órakor lesz látható az RTL Klubon, a sorozat évadzáró része pedig jövő szombaton, június 6-án ugyanebben az időpontban.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna