Továbbra is tart a Big Picture, mely az év legnagyobb tévés konferenciája. A rendezvényen Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese és Erős Antónia, a Híradó műsorvezetője fontos bejelentést tettek többek között az RTL aktuális műsoraival kapcsolatban. 2025-től ugyanis bővítés lesz a hírműsorok számában, illetve az egyik fontos magazinjuk jóval hosszabb lesz.

hirdetés

Hétköznap jelenleg két új tartalommal megjelenő Híradó van az RTL-en. A központi műsor 18 órakor, nettó (reklámok nélkül számítva) 45 percben jelentkezik, mely teljesen élő. Emellett késő este, általában a főműsoridő végén, vagy már után, látható egy nettó 25 perces, késő esti kiadás. Ezen kívül reggelente 6:20-kor az előző esti Híradó ismétlése kerül még képernyőre. Utóbbin változtat jövőre a médiavállalat. Erős Antónia, a Híradó műsorvezetőjének mai bejelentése szerint januártól már hétköznap reggelente is élőben jelentkezik majd a Híradó az RTL-en. Emellett kiderült, hogy napközben is lesz élő Híradó a csatornán.

A Házon kívül sok éven keresztül nem túl előnyös, késő esti, korai éjszakai sávban volt látható. Ezen idén változtatott az RTL és januárban a magazinműsorának premier adását vasárnap 17:20-ra helyezte. Áprilistól pedig már főműsoridőbe, vasárnap 19 órára került a produkció, ahol ezek után egyre jobb nézettségi eredményeket szállított. Sőt, a Boros Kriszta által vezetett műsor, mióta szeptemberben visszatért a nyári szünetéről még jobb eredményeket produkál. Az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese itt is bővítést jelentett be. A Házon kívül bruttó (reklámokkal együtt mért) adásideje jelenleg 30 perc, amely 2025-től hosszabb lesz. A műsor továbbra is vasárnap 19 órakor kerül majd képernyőre.

hirdetés

Kiderült, hogy lesz-e 2. évada a Dűne előzménysorozatának

Több fontos változás is lesz jövőre a Házon kívülben

Rendőrségi sorozatot indítunk Thuróczy Szabolccsal – interjú Málnay B. Leventével, az AMC régiós vezérigazgatójával

A két ünnep között ér véget az Álarcos énekes 4. évada az RTL-en

Januártól a harmadik legnagyobb magyarországi tévétársaság is átáll 18-49-ről 18-59-re

Beduplázódik és a két ünnep közt is képernyőre kerül a Házasság első látásra a TV2-n