A vezércsel (The Queen’s Gambit) 2020 október 23-án érkezett meg a Netflixre. A széria hatalmas siker lett, a bemutatót követő 28 napban 62 millió háztartásban indították el a sorozatot. A legtöbben pozitív véleménnyel vannak a szériával kapcsolatban, azonban a grúz nagymester, Nona Gaprindasvili nem tartozik közéjük. A női sakkvilágbajnok a sorozat 7. epizódjának egyik mondatát kifogásolja, melyben azt állítják, hogy ő sosem játszott férfiak ellen. Gaprindasvili 1968-ig – amikor a széria játszódik – 59 férfi sakkozóval játszott, akik közül tíz nagymester is volt.

Tavaly szeptemberben emiatt beperelte a streaming szolgáltatót, most pedig eldőlt, hogy lesz-e folytatása az ügynek. Helyt adtak Gaprindasvili keresetének, a Netflixnek pedig bíróság elé kell állnia. Virginia Phillips dél-kaliforniai szövetségi bíró ugyanis úgy ítélte meg, hogy a sorozat ezzel a mondattal úgy méltatta a fiktív Beth Harmont, hogy közben Nona Gaprindasvili teljesítményét rombolta. A Netflix azzal védekezett, hogy ez egy fikciós produkció, de a bíró kiemelte, hogy akkor sem állíthatnak valótlan dolgot valós személyről.

hirdetés

Kiderült, hogy folytatódik-e a The Walking Dead egyik testvérsorozata

Vadonatúj előzetest kapott az Alien: Föld sorozat

Megvan, hogy mikor érkezik a The Last of Us 3. évada, ami talán az utolsó lesz

Magyar feliratos előzetes érkezett a Stranger Things 5. évadához

Leleplezték a Farm VIP 6. évadának versenyzőit

Ismét komoly műsorváltozás lesz vasárnap este az RTL-en