A SorozatWiki Podcast vendége ezúttal Ács Emese, az UFA Produkció ügyvezetője. Az egyik legnagyobb magyarországi műsorgyártó készítette az elmúlt években többek között az RTL-re az X-Faktort, az Álarcos énekest, a Házasodna a gazdát, az Álommelót, a Kalandra Fal!-t, a TV2-re az Ütős Ötöst és a Passwordöt, valamint a VIASAT3-ra a Útközben elmeséled – Csavargások Svábyvalt. Megnéztük, hogy a cég hogyan helyezkedik el a nemzetközi RTL Groupon belül. Beszéltünk arról, hogy az elmúlt hónapokban a vállalat milyen nagy átalakításon ment keresztül, új nevet kaptak, új ügyvezetőket neveztek ki és pár hete új irodába is költöztek.

A szakember megosztotta velünk a műsorgyártó jövőbeni stratégiáját és elmondta, hogy mi lett az elődcég fikciós-sorozatrészlegével. Érdekességeket mesélt az X-Faktor és más nagyszabású showműsorok gyártásáról és sikereiről. Szóba kerültek azon produkciók, amik nem annyira működtek a két nagy csatornán. Megkérdeztük, hogy 2025-ben milyen produkciókat készít majd a cég. Arra is kíváncsi voltam, hogy a mesterséges intelligencia miként segíti az UFA Produkció munkáját.

A műsor meghallgatható a Spotifyon, az Apple Podcasten, a többi nagy podcast platformon és az alábbi lejátszóval:

Az összes rész elérhetővé vált A renitens 3. évadából a tévés premier előtt

A vártnál később fejeződik be a Pokoli rokonok 2. évada az RTL-en

Különkiadások és Gönczi Gábor - A TV2 is bejelentette a választási műsorának részleteit

Hétfőtől nagy műsorváltozás az RTL-en, jóval későbbre kerül a Pokoli rokonok

Azonnal sikeresebb lett a TV2 Klubnál a helyén újraindított kábelcsatorna

Ez a 8 sorozat és film érkezik áprilisban az Amazon Prime Videóra