Az RTL ma délelőtt egy sajtóesemény keretein belül számos bejelentést tett a Sztárbox 2024-es évadával kapcsolatban. Többek között leleplezték, hogy a visszalépő Pápai Joci helyett, ki lép majd ringbe, valamint elárulták, hogy az idei 32 versenyző első körben kikkel fog majd megmérkőzni. Ezen kívül az is kiderült, hogy egyéni kihívások alapján, két gálameccs is lesz a 2024-es Sztárboxban. Az ezekről szóló részletes hírünk itt olvasható.

Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese egy videóüzenetben azonban bejelentette a produkció vetítésének legtöbb részletét. A korábban kiszivárgott információknak megfelelően az idei Sztárbox valóban a tavalyinál jóval előbb, már szeptember 1-jén kezdődik. A nagyszabású showműsor minden vasárnap 19:30-kor lesz látható az RTL-en. A produkció jelenlévő két műsorvezetője, Szujó Zoltán és Csobot Adél pedig elárulta, hogy új kommentátora lesz a produkciónak, a mobilfox-videókból ismert Szépréthy Roland, aki egyben a műsor social média arca is lesz.

Premierözön a Netflixen: 24 film kerül fel szeptemberben a streaming szolgáltatóra

Premierözön a Netflixen: 23 új sorozat vagy friss évad érkezik szeptemberben

Ezúttal három színész csatlakozott Az Árulók új évadához

8 év után távozik a Fókusz egyik műsorvezetője, így búcsúzott a nézőktől

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

3 év után távozik Kis-Bocz Éva, az Antenna Entertainment programigazgatója