Nemrég elemeztük ki, hogy siker volt az Ázsia Expressz 2. évada. Ördög Nóra műsora után most jöjjön az ugyanebben az időszakban – augusztus 26-a és október 4. között – képernyőre kerülő Kapd el, ha tudsz. A TV2 vadonatúj vetélkedője 21 óra körül, első héten a Barátok közt, majd utána 5 hétig a Love Islanddel szemben volt látható. Nézzük mennyire volt sikeres a kereskedelmileg kiemelten fontos 18-49-es korosztályban.
![](https://sorozatwiki.hu/images/news/kapd_el_ha_tudsz_nezettseg.jpg)
A korábbi elemzésünkből kiderült, hogy a Kapd, el ha tudsz előtt futó Ázsia Expressz 14,4 százalékkal jó felvetést adott. A game show ennek ellenére katasztrofális, csupán 8,4 százalékos közönségarányt produkált. Ez TV2-s szinten is szörnyen gyenge eredmény, a két nagy csatorna 19-22 óra közötti műsorainál a minimum elvárható a 10 százalékos, két számjegyű eredmény. Nem csak, hogy gyenge számokat hozott Kasza Tibor produkciója, hanem a 30 adásból álló évad alatt folyamatosan esett a nézettsége. Az első két hétében 9,2, illetve 9,9 százalékos átlagos közönségarányt ért el, addig az utolsó két hetében már csak 7,4, illetve végezetül elképesztően alacsony, 6,7 százalékot hozott.
![](https://sorozatwiki.hu/images/news/evadnezettseg_kadp_el_ha_tudsz_grafikon.jpg)
Tovább rontja a képet, hogy míg az Ázsia erős RTL Klub-os műsorok ellen ment, addig Kasza Tibor game show-ja a nem túl jól teljesítő Barátok közt és Love Island ellen szenvedett. Az említett RTL Klubos műsoroktól folyamatosan kikapott és csak egy-két adással tudta legyőzni a ciprusi realityt. Ezekből az eredményekből pedig egyértelműen látszik, hogy az év egyik legnagyobb bukása lett a Kapd el, ha tudsz!. A produkciót a Séfek séfe 2. évada váltotta, mely kifejezetten gyenge felvezetés (Fuss család, fuss!) után is eddig minden nap bőven 10 százalékos közönségarány felett teljesített. Így szinte kizárt, hogy a TV2 Csoport elkészítse a Kapd el, ha tudsz! folytatását.
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/canal_group_logo.jpg)
Újabb nagy nemzetközi streaming szolgáltató indul Magyarországon
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/2024_nezettseg_29_forma-1_magyar_nagydij_mclaren.jpg)
29. heti nézettség - Hatalmasat tarolt a Forma-1: Magyar Nagydíj
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/sztarbox_2024_rtl_kozepsuly.jpg)
Ők 32-en lesznek a idei Sztárbox versenyzői - íme a teljes lista
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/11/farm_vip_s4_demcsak_zsuzsa_gaspar_zsolti.jpg)
Leleplezték a Farm VIP 5. évadának versenyzőit
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2024/07/ujratervezes_s4_tv2klub_kep.jpg)
Megvan, hogy mikor indul az Újratervezés 4. évada a TV2 Klubon
![](https://sorozatwiki.hu/wp-content/uploads/2023/11/sztarbox_s2_rtl_musorvezetok_harmadik_adas.jpg)