Steven Spielberg és Tom Hanks eddig olyan háborús sorozatokat tettek le az asztalra közösen, mint a 2001-es Az elit alakulat és a 2010-es The Pacific – A hős alakulat. Mindkét produkcióban közös volt, hogy az HBO-n mutatták be őket. A készítőpáros új alkotása, a Masters of the Air, amely Donald L. Miller azonos című regényét dolgozza fel azonban az Apple+-ra érkezik majd. A hír azért is meglepő, mert eredetileg az HBO-ra érkezett volna, a fejlesztését már 2013-ban megkezdték, a kábelcsatorna azonban végül passzolta az újdonságot. Nagy fogás ez a hamarosan debütáló online videotárnak, hiszen főleg Az elit alakulat mostanra a sorozatrajongók körében kultusz státuszba került.
A Masters of the Airről (A levegő urai) egyelőre annyit tudni, hogy több, mint 8 órás lesz a játékideje és 200 millió dollárnál is nagyobb lesz a büdzséje. A történet olyan, a légi hadosztályban szolgáló katonákról fog szólni, akik a háborút egészen Hitler küszöbéig hozzák el. A szériával kapcsolatban nem csak az biztató hír, hogy Spielberg és Tom Hanks ezúttal is producerként dolgoznak rajta, de a Masters of Air írója Az elit alakulaton is közreműködő John Orloff lesz. Az Apple+ nemrég Alfonso Cuarónt, a Gravitáció és Róma készítőjét is magához leigazolta, egy több éves szerződéssel, így
erősnek ígérkező kínálattal és alacsony előfizetési díjjal csábítja a nézőket az új szolgáltatás.
Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez
Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada
9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője
Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada
Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re
A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán