A Trónok harca egyik készítője, D.B. Weiss interjút adott az Entertainment Weeklynek, melyből kiderül, hogy a sorozat 7. évadában két, eddig megismert karakter is kiemelt figyelmet fog kapni. A Peter Dinklage által alakított Tyrion Lannister és Emilia Clarke Daenerys Targaryenje is az eddig megszokottnál több játékidőt kap a produkcióban, melyet az alkotó azzal indokol, hogy a sok kiírt szereplő helyett most a még életben lévő szereplőknek kell majd előre hajtaniuk a sztorit.

“A 6. évados vérfürdő lehetővé tette, hogy a korábban kissé háttérbe szorult alakok, úgy mint Tyrion és Daenerys, többet legyenek előtérben. Ráadásul több karakter most találkozik először az új szezonban, mely izgalmas lehetőségeket hoz magával” – árulta el a producer.

A több játékidőt mind Peter Dinklage, mind pedig Emilia Clarke örömmel konstatálta, a színésznő azzal viccelődött, hogy a 7. évad kapcsán nehezebb dolga volt, ugyanis sokkal több szöveget kellett megtanulnia. A Trónok harca új évada július 17-én debütál a magyar HBO-n, az első igazi előzetes mellett nemrég posztert és a Stark gyerekekről remek fotósorozatot kaptunk, többet is. Nemrég azt is megírtuk, hogy a Trónok harca 7. évados premierje a megszokottnál hosszabb lesz, így még több izgalomra számíthatnak a nézők az évadnyitóban. (Fotó: HBO)

hirdetés
hirdetés

Premierözön az HBO Maxon: több mint 20 film kerül fel februárban

Március 18-án tizenharmadik alkalommal adják át a Televíziós Újságírók Díját

Elhunyt Stenszky Gyula, az X-Faktor és az Álarcos énekes vezető operatőre

A Nagy Duett következő adásában is egy világsztár fog vendégzsűrizni

A Nagy Ő: Kiderült, hogy Stohl András együtt van-e még a választottjával

Több millió forintos bírságot kapott a TV2 Csoport