Az Észbontók az elmúlt évek egyik legsikeresebb VIASAT3-as műsora. Három darab hetente jelentkező évad után annyira elégedett a csatorna, hogy a negyedik szezon már naponta fog jelentkezni a tévéadón. Az új részek minden hétköznap 20:25-kor kerülnek képernyőre. A produkció különlegessége, hogy minden más vetélkedőtől eltérően nem a műveltséget, vagy az ügyességet mutatja be, hanem a műveletlenséget. Pár hete a Sony Pictures Television Networks meghívására kétszer is kilátogattam a comedy show forgatására és megtekinthettem, hogyan forgatnak az észbontókkal, illetve a sztárversenyzőkkel.

A műsort egy újbudai szórakozóhelyen rögzítették. Ennek az első emeletén volt berendezve az a díszlet, ahol az Észbontók kibontakoznak. Egymás után kapták a kérdéseket, melyeket folyamatosan rögzítettek, alig voltak köztük leállások. Ezekből később kiválasztják a legjobbakat és ezek kerülnek be az adásba. Azok az észbontók, akik a legviccesebb válaszokat adták, több adásban is feltűnhetnek.

Nagyjából 40-45 percet töltöttem a helyszínen, melynek a fele telt forgatással. Ez idő alatt csak egy párost láttam, de újból bebizonyosodott, hogy az extrém műveletlenekből sosem fogyunk ki és többször a stábbal együtt dőltünk a nevetéstől. Az évad során meglátjuk, hogy találtak-e a korábbiaknál is jóval több jól működő észbontót. A korábbi 8 helyett, a napi sűrűség miatt 23 adást rögzítettek, így a negyedik évad alatt majdnem annyi epizód lesz látható, mint az első három szezon alatt összesen. Prukner Brigitta produkciós vezető az egyik leállásban körbevezetett a helyszínen és a felvételek közben bevitt az ott felállított mini-vezérlőbe is.

hirdetés

Egy-két héttel később ismét ugyanerre a budai szórakozóhelyre érkeztem, ahol a korábbinál egy nagyobb díszlet volt felállítva. Az új évad első hetében celebek lesznek a versenyzők, akik megpróbálják eltalálni, hogy az észbontók vajon miként gondolkoznak. A felvételeken akkor a kétfős csapatokat Bódi Sylvi és Pásztor Anna, valamint Kabai László és Ganxsta Zolee alkották. A műsorvezető változatlanul Kovács Áron lesz.

Prukner Brigitta ismét megmutatta a díszleteket, mely után arról kérdeztem, hogy azon kívül hogy mostantól celebek is lesznek a műsorban, miben lesz más az új, naponta képernyőre kerülő szezon.
“Az új évadban megváltoztattunk néhány szabályt. Öt kérdés van; az igaz-hamis, a képfelismerős, a definíciós, az akasztják a hóhért és a három, ha pedig ezután döntetlen az állás, akkor érkezik még egy extra kérdés is. A műsor menete is gyorsabb lesz. Szintén újdonság, hogy egymillió forintot lehet nyerni, ha valaki nagyon kiismerni az észbontók észjárását és háromszor is legyőzi a másik csapatot” – mondta a produkciós vezető a SorozatWikinek.

“A készítés szempontjából egy sokkal erősebb castingot kellett tartanunk, hisz sokkal több észbontó fog szerepelni, mint a korábbi évadokban. Sokkal nagyobb odafigyelés is kellett a megnövekedett adásszám miatt. Egy nehezebb feladat volt, mégpedig a celebek castingja. Ez a műsor alapvetően szórakoztató és humoros, ezért olyan hírességeket is kerestünk akik ehhez a stílushoz passzolnak. A műsor alapjai viszont nem változtak, ezért nem volt nagyon más a munka, mint eddig” – tette hozzá Prukner Brigitta.

A korábbi forgatás azon szakaszán csak a SorozatWiki vett részt a felvételeken, a másodikon azonban több újságíróval együtt tekinthettünk be a kulisszák mögé. A forgatás elején bemehettünk a közvetítő kocsiba és ott nézhettük meg, hogyan dolgozik a stáb. Érdekes volt látni, milyen utasításokat kap Kovács Áron műsorvezető és az operatőrök. A felvételeket pedig tökéletesen nyomon lehetett követni, sokkal jobban, mint később amikor a stúdióban ültünk.

A négy híresség hamar feloldódott és Áronnal együtt jókat szórakoztak az észbontók válaszkísérletein. Csak úgy mint amikor korábban ott jártam, most is elég sok vicces jelenet adódott, úgy néz ki, hogy a produkció negyedik évadára sem lesz unalmas. A felvételek simán zajlottak, egy-kétszer kellett csak újrakezdeni a beköszönést.

Az egyik leállás alatt visszamenetünk a szórakozóhelyre, ahol a díszlet mögött nézhettük tovább a munkáltatokat. A stábtól a műsorban látott koktélokat is kaptunk. Bentről sajnos kevésbé lehetett hallani a történéseket, de jól látszott, hogy a celebek továbbra is milyen jól szórakoznak.

A műsorral kapcsolatban időnként felmerül a kérdés, hogy az észbontók mennyire valódiak és dolgoznak-e színészekkel a felvételek során.
“Nagyon szívesen veszem azokat a civileket vagy színészeket, akiknek ha a kezébe adok egy olyan mondatot, akkor azt nevetés nélkül és így el tudják mondani. Ha megnézi valaki a korai doku-realityket, akkor ez sokszor nem sikerült. Ahhoz, hogy valaki ilyet produkáljon, kiemelkedőn tehetséges színésznek kéne lenni. Ezen kívül szívesen venném azt a dramaturgot is, aki ilyen elképesztő válaszokat ki tud találni” – cáfolta a felmerült vádakat a produkciós vezető.

A helyszínen nagyjából másfél-két órát voltunk. Érdekes volt betekinteni az Észbontók kulisszái mögé. Prukner Brigitta mindkét nap mindent megmutatott, amit utólag is nagyon köszönök. Kíváncsi vagyok, hogy miként fog működni a VIASAT3 legsikeresebb heti műsora ha hetente ötször képernyőre kerül. A produkció mától minden hétköznap 20:25-kor lesz látható, másnap pedig az új adás előtt megismétlik az előző epizódot. (Fotók: VIASAT3/Sághy Tímea)

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna